Cégvilág

Kína fiatal szupergazdagjai dominálják a világ luxuspiacát

A világ második legnagyobb gazdaságában egyre több a negyven év alatti szupergazdag, ami jó hír a luxuscikkek gyártóinak is. Hat éven belül a világ luxuspiacának 41 százalékát adja majd Kína.

Tíz év alatt több mint ötezerszeresére nőtt a kínai kereskedelmi óriás, az Alibaba forgalma a november 11-én megtartott Singles Day (szinglik napja) eseményen: míg 2009-ben 7 millió dollárért (2,1 milliárd forint) vásároltak online a kínaiak, idén a 24 órás vásárlási láz már 38 milliárd dollárnyi (11 ezermilliárd forint) bevételt generált, már az első órában 12 milliárd dollárnyi árut tettek az online kosarakba – olvasható a Forbes magazin online kiadásában.

Összehasonlításképpen: 38 milliárd dollár nagyjából Bahrein teljes gazdaságának mérete, és körülbelül kétszerese a természeti erőforrásokban bővelkedő Botswanáénak.

Az Alibaba legnagyobb versenytársának, a JD.com-nak a bevételeivel együtt 60 milliárd dolláros volt a forgalom az adott napon, ez pedig nagyjából Costa Rica teljes GDP-jének felel meg. Ezeket a számokat elnézve pedig úgy tűnik, némileg eltúlzottak a kínai gazdaság lassulása miatti aggodalmak.

A csillagászati összegek azt mutatják, hogy a világ második legnagyobb gazdaságában a lakosságnak egyre nagyobb az elkölthető jövedelme. Ez pedig jó hír a luxuscikkek piacán aktív feldolgozóipari cégek és kereskedők számára, és örömteli a globális befektetőknek is.

Számos bizonyíték áll rendelkezésre, hogy a sok feszültséget okozó amerikai–kínai kereskedelmi háború ellenére a jövedelmek növekedése fenntartható – írja a Forbes.

Először is, Kínában több ultra­gazdag él, mint az Egyesült Államokban – a svájci Credit Suisse közelmúltbeli elemzése szerint az ázsiai ország 4,4 millió milliomos hazája, ráadásul a világ legjobban kereső 10 százalékából mintegy 100 millióan élnek itt – idén először előzi meg ebben a tekintetben az Amerikai Egyesült Államokat, ahol 99 millióan élnek a legjobban keresők közül.

A kínai milliomosok között természetesen ott van Jack Ma is, az Alibaba elnök-vezérigazgatója.

A Forbes cikke egy másik érdekes tendenciára is felhívja a figyelmet: a kínai leggazdagabbak listáján minden eddiginél több fiatal, self-made vállalkozó található. Idén 156 negyven évnél fiatalabb vállalkozó került fel a listára, míg tavaly csak 24.

Kína újdonsült gazdagjai, a nyolcvanas évek után születettek óriási lökést adnak a luxusiparnak – olvasható a McKinsey cég elemzésében. Akkor nőttek fel, amikor Kína hatalmas fejlődésen ment keresztül és gazdasági óriáshatalommá vált, karrierjük csúcsán vannak, és megengedhetik maguknak a rendszeres utazást és költekezést, ez számukra a siker fokmérője.

Az új pénzek pedig számos esetben a nagynevű globális luxusmárkákhoz vándorolnak. Egy felmérés szerint ma már a minőség fontosabb ennek a rétegnek, mint az ár.

A Forbes idézi a Mintel piackutató cég egyik igazgatóját, Jessica Jint, aki szerint a kínai vásárlók egyre tudatosabbak.

„A fogyasztók hajlandók jókora felárat fizetni a prémiummárkákért és -szolgáltatásokért, és az elkölthető jövedelmek stabil növekedése támogatja ezt a tendenciát” – állítja Jin.

És valóban: októberben jelentette be a General Motors, hogy prémiummárkájukból, a Cadillac CT4 típusból elérték az egymilliós eladást a 16 évvel ezelőtti bevezetés óta. Ezt a mérföldkövet korábban az Audi, a BMW és a Mercedes-Benz is elérte.

Kína része a globális luxuspiacból várhatóan tovább nő, a tavalyi 33 százalékról 41 százalékra 2025-ig, ami évi 5-8 százalékos növekedésnek felel meg. A kínaiak a legtöbb esetben külföldi utazásaik során költenek luxuscikkekre, ez inspirálja a luxusmárkákat, hogy egyre több üzletet nyissanak a kínaiak kedvelt célvárosaiban. Ami kétségtelenül jó üzletpolitika – jegyzi meg a Forbes –, mivel annak ellenére, hogy az Alibaba csillagászati forgalmat bonyolított le a legutóbbi szinglinapon, a kínaiak le a luxustermékeket továbbra is offline üzletekben szeretik megvenni.

Kína fiatal vállalkozói közül idén

156

került

a leggazdagabbak közé

Ezek is érdekelhetik