BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vegyes a bérprogram fogadtatása

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A cégek üdvözlik a kormányzati hozzájárulást, de annak mértéke és adminisztrációs terhei többeknek csalódást okoztak.

Az ezreket foglalkoztató hazai multinacionális és állami társaságok zöme egyelőre vizsgálja, hogy igénybe vegye-e a kormányzat által kínált munkahelyvédelmi bértámogatást – ez derül ki az érintett cégek Világgazdaságnak adott válaszaiból. Az Audi üdvözli a gazdaságvédelmi csomagot, és különösen hasznosnak tartja, hogy a magyar kormány más európai országok gyakorlatához hasonlóan részt vállal a munkavállalók bérköltségének kifizetéséből. A mintegy 13 ezer embert alkalmazó győri vállalat ugyanakkor jelezte, hogy a lehetőséget vizsgálják, és hasonlóképpen nyilatkozott a 4000 fölötti létszámmal rendelkező kecskeméti Mercedes is. Ott hozzátették, továbbra is az a céljuk, hogy hosszú távon biztosítani tudják munkavállalóik munkahelyét és bérét. Az esztergomi Suzuki (itt a statisztikai létszám 3000 körüli) ugyancsak üdvözli a kormány munkahelyek védelmére irányuló intézkedéseit, mint írják: „Tanulmányozzuk a feltételeket, és a támogatás igénybevételének szükségességét.” A szintén 3000 embernek munkád adó rácalmási Hankook csupán azt erősítette meg, hogy vizsgálják a lehetőségeket.

A nagy kiskereskedelmi láncok a járműipari termelőüzemekhez hasonlóan kivárnak. A Tesco, a Lidl és a SPAR is vizsgálja a bérprogram részleteit, általánosságban viszont megjegyezték, hogy az állami hozzájárulás több ezer munkahely megőrzését támogatja, ezért jelentős segítség. A Continental csoport jóval kiforrottabb álláspontot ismertetett lapunkkal. „A k+f terület támogatása és a munkaidőkeret módosításának lehetősége előremutató kezdeményezés, azonban a rövidített munkaidővel kapcsolatos szabályozás jelenleg biztosított lehetőségei elmaradnak a várakozásainktól. Bízunk benne, hogy a feltételek még változni fognak, mivel a támogatás a mértékét és az adminisztrációs igényét tekintve a jelenlegi formájában nem jelent érdemi költségmegtakarítást” – húzta alá a körülbelül 4000 dolgozót foglalkoztató társaság. Az éppen egy hete ezerfős leépítést bejelentő Wizz Air arra mutatott rá, hogy a közelmúltban bekövetkezett fejlemények nem teszik lehetővé, hogy igénybe vegyék a kormányzati programot. A cég örömmel venné, ha a légi közlekedés is bekerülne azok közé az iparágak közé, amelyeknek az állam kedvezményeket biztosít, mivel a szegmensben hosszabb recesszió várható.

Az összességében tízezer embernek munkalehetőséget biztosító Budapest Airport egyelőre vizsgálja a támogatási csomag alkalmazásának lehetőségét. A szintén tízezer fős BKV is erről tájékoztatta lapunkat, ahogy a Magyar Posta (több mint 30 ezres munkavállalói kör) és a Magyar Telekom is. Az Ikea is ismerkedik a munkahelyvédelmi bértámogatási program tartalmával. A 38 ezer dolgozóval rendelkező Máv csoportnál viszont nincs olyan mértékű kapacitáscsökkenés, amely jelentősebb létszámra vonatkozóan indokolná a munkaidő-csökkentést.

A Waberer’s részletes kommentárt fűzött a bérprogramhoz. A kereslet-visszaesés kezelésének elkerülhetetlen eleme volt, hogy a nyolcezer embert foglalkoztató fuvarozócég a munkaerő-állományt hozzáigazítsa az új piaci viszonyokhoz. Szerintük a bértámogatással kapcsolatos rendelkezésekkel összességében a koronavírus-járvány által okozott gazdasági sokkhatás mérséklésére törekednek. Jelenleg is vizsgálják a konstrukció elérhetőségének feltételeit és alkalmazhatóságát. Ezzel párhuzamosan arra is felhívták a figyelmet, hogy mivel a társaság az európai piacon is erős versennyel szembesül, különösen fontos a munkaerőköltség alakulása nemzetközi összehasonlításban. „Úgy látjuk, hogy a Nyugat-Európában vagy a környező országokban bejegyzett versenytársaink lényegesen magasabb és könnyebben elérhető bértámogatásban részesülhetnek. Ez nem segíti a Waberer’s, és minden bizonnyal a teljes hazai illetőségű fuvarozói szektor versenyképességét sem.”

A MÁV-csoport

38

ezer dolgozójánál nem indokolt a jelentős munkaidő-csökkentés

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.