BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az Alas milliárdos projektje lehet az első fecske

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Miután négy helyi cég ügyvezetőjétől érkezett megkeresés az önkormányzathoz, a mosonmagyaróvári vezetés a július 16-án megtartott ülésén kezdeményezte a közigazgatási határain belül található ipari terület különleges gazdasági övezetté nyilvánítását. Az érintett cégek közül az Alas Minerals Hungaria Kft. ötmilliárd forint értékű beruházást tervez végrehajtani a kijelölt területen. „Az aktuális kihívások kezeléséhez, a helyi gazdaság újraindításához az önkormányzat rendelkezésére álló eszközök elégtelenek voltak, új megoldásokat kellett találni” – olvasható az Árvay István polgármester által jegyzett előterjesztésben. Bár Mosonmagyaróvár és térsége hagyományosan fejlett ipari központnak számít, a világjárvány okozta gazdasági nehézségek olyan nagy kihívások elé állították a települést, amelyekkel egyedül nem képes megbirkózni. A tervezett infrastrukturális fejlesztések állami segítséggel valósulhatnának meg. „A helyi gazdasági szereplők és az önkormányzat törekvései megegyeztek a gazdasági övezet átalakításának céljaival” – közölte lapunk érdeklődésére a mosonmagyaróvári önkormányzat. Már rendelkeznek egy támogató kormánydöntéssel, amely a déli iparterület kialakítása érdekében az út, a hozzá csatlakozó körforgalmak és a vasúti felüljáró megtervezéséről és a szükséges források biztosításáról szól.

Az Országgyűlés júniusban fogadta el a különleges gazdasági övezetekről szóló törvényt, amely a munkahelyteremtő és a nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű beruházások megvalósítását támogatja. A kormány olyan terület esetében dönthet úgy, hogy ebbe a kategóriába helyezi, amelyen legalább ötmilliárd forint értékű befektetés valósul meg. A kabinet elsőként a gödi Samsung-gyárnál jelölt ki különleges gazdasági övezetet. „A gazdasági övezetekről szóló szabályozás illeszkedik a kormány gazdaságfejlesztő intézkedései közé – értékelt a Világgazdaságnak Matheika Zoltán, a Kopint-Tárki vezető kutatója. A szakember szerint a kormány továbbra is igyekszik lebontani a befektetők előtt lévő akadályokat. A gödi eset kapcsán arra is utalt, hogy a szabályozás hatékony eszköz lehet, ha helyi érdekek nehezítik a fejlesztés megvalósulását. A törvény értelmében a helyi önkormányzat forgalomképtelen törzsvagyonába tartozó terület a megyei önkormányzat tulajdonába kerül át, a helyi adót megállapító jogköre pedig megszűnik. A befolyt adó a megyei önkormányzat bevétele lesz. A mosonmagyaróvári önkormányzat számításai szerint a megyei önkormányzat által a területről beszedett helyi adók túlnyomó része visszakerül majd a település által megjelölt fejlesztési célok megvalósítására.

A különleges gazdasági övezethez legalább

5

milliárdos befektetés kell

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.