Cégvilág

Csődegyezséget kötött a Bónusz Brigád

A koronavírus az utazási- és egyéb szolgáltató szektorok bedőlése, a vásárlási szokások megváltozása a Bónusz Brigádot is nehéz helyzetbe hozta.

Tíz éve, 2010. szeptember 1-én indult el a közösségi vásárlás Magyarországon, így idén szeptember 1-én ünnepelte tizedik születésnapját a Bónusz Brigád. Indulása óta a cég több mint 34 milliárd forintot spórolt meg a vásárlóinak. A csődvédelem alatt is kaphatóak szolgáltatások és utazások a kuponos oldalon, de a folyamat lezárása után újra termékeket is vásárolhatnak majd a felhasználók – olvasható a cég közleményében.

A Bónusz Brigád az amerikai Groupon cég üzleti modelljét alkalmazza.

Indulása óta a cég közel 11 ezer szolgáltató partnernek nyújtott óriási segítséget,

hiszen modelljével a partnerek úgy jutnak jelentős hirdetési felülethez, hogy az nekik előzetes kiadással nem jár, mivel ők jutalékot csak azon vásárlók után fizetnek, akik ténylegesen igénybe veszik a szolgáltatásukat. A Bónusz Brigád partnerei reklámköltésének túlnyomó részét átvállalta az elmúlt években, akkor is, amikor az ajánlatukra nem érkezett vásárlás. Ez kiemelten igaz a járvány kitörése óta eltelt időszakra – írja a Bónusz Brigád.

Fotó: Bónusz Brigád

A weboldal korábban csak hagyományosan értékesítő szolgáltatókat – például éttermeket, szépségszalonokat, tanfolyamokat, wellnessközpontokat – és élményeket tett elérhetővé online, átalakítva a magyar kiskereskedelmi piac működését.

A koronavírus-járvány rendkívüli helyzetet teremtett a világban és Magyarországon is. Az utazási- és egyéb szolgáltató szektorok bedőlése, a vásárlási szokások megváltozása a Bónusz Brigádot is nehéz helyzetbe hozta.

A közösségi vásárlásra épülő bónuszos/kuponos üzleti modellt a 2008-2009-es gazdasági világválság hívta életre. A jelenlegi helyzetben a Bónusz Brigád célja, hogy a koronavírus második hulláma után segíteni tudjon a szolgáltatóknak a talpraállásban, a vásárlóknak pedig abban, hogy kedvező áron jussanak hozzá azokhoz a szolgáltatásokhoz, amiket korábban már megszoktak és megszerettek.

koronavírus bónusz brigád
Kapcsolódó cikkek