Cégvilág

Az Indotek valóban tárgyal a Budapest Airport megvételéről

Magyar és amerikai befektetőkkel tárgyalnak a budapesti repülőtér üzemeltetőjének konzorciumban történő megvásárlásáról. A Mol nem kommentálta a lapértesülést.

Az Indotek Csoport üzleti tárgyalásokat folytat dominánsan piaci – magyar és kisebb részben amerikai – befektetőkkel a Budapest Airport Zrt. konzorciumban történő potenciális megvásárlásáról – reagált Jellinek Dániel, a vállalat vezérigazgatója a Bloomberg hírügynökség értesüléseire.

Az ingatlanbefektető közleménye szerint az Indotek Csoport folyamatosan keresi a felvásárlási célpontokat, elsősorban az ingatlan- és a kapcsolódó gazdasági szektorok területén. A cégcsoport kiemelt erőssége olyan piaci célpontok akvizíciója, majd konszolidációja és fejlesztése, amelyek gazdasági nehézségekkel küzdenek.

Fotó: Kisbenedek Attila / AFP

Az Indotek Csoport által szervezett konzorcium kizárólag politikai kapcsolódással semmilyen formában nem rendelkező professzionális szereplőkből áll – hangsúlyozzák.

Lapunk korábban az ügy kapcsán megkereste a Molt is, amely a hírek szerint ugyancsak tagja a konzorciumnak. Az olajtársaság azonban azzal hárította érdeklődésünket, hogy piaci értesüléseket, pletykákat nem kommentál.

 

Indotek felvásárlás Budapest Airport Zrt. Mol
Kapcsolódó cikkek