Cégvilág

Tudomásul vette, de nem tart a rekordbüntetés negatív hatásaitól az Alibaba

A Kínában valaha kiszabott legmagasabb összegű trösztellenes bírsággal sújtották a céget.

Az Alibaba kínai internetes kiskereskedelmi és technológiai óriásvállalat nem tart attól, hogy a hétvégén rá kiszabott rekordösszegű büntetésnek negatív hatásai lesznek – számolt be a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap a vállalat hétfői közlésére hivatkozva.

A kínai piacfelügyelet szombaton 18,2 milliárd jüan (2,8 milliárd dollár) büntetést rótt ki a cégre, amiért az Alibaba a versenyszabályokat megsértve visszaélt monopolhelyzetével.

A Kínában valaha kiszabott legmagasabb összegű trösztellenes bírság az Alibaba Group Holding Ltd. 2019-es éves bevételének mintegy 4 százalékát teszi ki.

Joe Tsai, az Alibaba elnök-vezérigazgatóhelyettese egy befektetőkkel és újságírókkal folytatott konferenciabeszélgetésen hétfőn elmondta: a bírságról szóló határozattal jó iránymutatást kaptak a trösztellenes törvény egyes kérdéseit illetően. Aláhúzta ugyanakkor: megkönnyebbüléssel nyugtázták, hogy a vállalat alapvető üzleti modelljével nincsen probléma.

Örülünk annak, hogy magunk mögött tudhatjuk ezt az ügyet

– fogalmazott.

Fotó: Qilai Shen/Bloomberg / Getty Images

Hétfő reggel az Alibaba részvényei 8 százalékkal emelkedtek a hongkongi tőzsdén, és 6,6 százalékos többlettel zártak.

https://www.vg.hu/penzugy/tozsde/gigabirsag-utan-szaguld-az-alibaba-arfolyama-3676069/

A hangcsoui székhelyű vállalat ellen decemberben indított vizsgálatot a kínai piacfelügyelet, miután

a céget azzal vádolták, hogy 2015 óta visszaélt a kínai internetes kiskereskedelmi szolgáltatásokat biztosító piacon betöltött domináns helyzetével, arra kényszerítve az eladókat, hogy kizárólag az Alibaba-platformokon árulják a termékeiket.

Daniel Zhang, a vállalat vezérigazgatója elmondta: az Alibaba nem támaszkodik ilyen kizárólagossági megállapodásokra az eladók megtartása érdekében, minthogy csupán kisszámú márkabolttal kötöttek hasonló egyezséget.

Az üzlet szempontjából nem számítunk jelentős negatív hatásra ennek a fajta megállapodásnak a leváltásából fakadóan

– fogalmazott.

Az Alibaba ígéretet tett arra, hogy csökkenteni fogja a működési költségeket a platformjain tevékenykedő eladók számára.

Az Alibabára különösen nagy nyomás nehezedik azóta, hogy az alapító Jack Ma októberben bírálta a kínai szabályozási környezetet. A cég pénzügyi leányvállalataként működő Ant-csoport részvényeinek bevezetését novemberben két nappal azelőtt függesztették fel a kínai hatóságok a sanghaji és hongkongi tőzsdén, hogy elindult volna a nyilvános kereskedés a papírokkal. A tervezett részvényjegyzés minden idők legnagyobb tőzsdei kibocsátása lett volna.

tőzsde Kína Alibaba büntetés
Kapcsolódó cikkek