Cégvilág

Felgyorsultak a flottabővítések a járvány miatt

Állja a sarat a hazai cégautópiac: a cégvezetők szinte kizárólag új autók vásárlásán gondolkodnak.

A koronavírus-járvány hatására a magyar cégvezetők harmada várakozó álláspontra helyezkedett a céges flotta bővítését illetően és elhalasztotta az autóvásárlást, 12 százalékuk viszont a felgyorsult beszerzést választotta stratégiájául, hiszen a vírushelyzet miatt a munkavállaóik körében is körülbelül ugyanekkora arányban növekedett az igény a céges autóhasználatra.

A bővítést tervezők szinte kizárólag (79 százalék) új autók beszerzésén gondolkodnak, közel 40 százalékuk prémium kategóriás autó vásárlását tervezi

– derül ki a Wallis Motor és a Share Now közös kutatásából.

Az elmúlt évtizedben a céges járműlízing egyre növekvő népszerűségre tett szert Európában.

Miközben a Deloitte elemzése alapján 2010-ben még 7,3 millió új gépjárművet vásároltak magánszemélyek és 7,2 millió céges gépkocsit állítottak forgalomba, addig 2018-ban a flottaértékesítések már a kontinens újautóeladásainak 56 százalékát tették ki 8,35 millió járművel.

Fotó: Wallis Motor

A maximum tíz kocsis flotta a legsűrűbb

A gazdaság szinte minden területén aktív csaknem ötszáz válaszadó közül a legtöbben a szolgáltatószektorban (15 százalék) az építőiparban (13 százalék), illetőleg IT-területeken (10 százalék) tevékenykednek. A válaszadók nagyjából fele-fele arányban rendelkeznek gépjárműflottával, körükben az 1-10 darabos flotta a leginkább jellemző (70,6 százalék), de magas arányban képviselték magukat a nagyobb flottás vállalkozások is, az 51-200, illetve 200+ kategória összaránya 11 százalék volt a válaszadók között.

A megkérdezett vállalatok közel kétharmada (64,3 százalék) országos, vagy multinacionális lefedettséggel működik.

A válaszadók teljes körében a járvány kitörését megelőzően a vállalati flotta legjellemzőbb formája a dedikált cégautó volt egyéni beszerzéssel (51 százalék), ezt követte a dedikált cégautó flottaüzemeltetéssel (18 százalék), és a vegyes rendszer alkalmazása (cégautó és kulcsos autók egyszerre). A felmérés arra is rámutatott, hogy a vállalati autók beszerzési formája erős összefüggést mutat a vállalkozás létszámával, illetve méretével: a létszám növekedésével természetszerűleg növekszik a flottaüzemeltetés, illetve a vegyes rendszer (flotta+pool) aránya.

Az igények változtak, a darabszám maradt

A magyar vállalatok nagy többségénél a koronavírus-válság alatt a cégautók darabszáma változatlan maradt (85 százalék), mindössze 15 százaléknál volt pozitív vagy negatív irányú változás.

Azon cégek körében, ahol valamilyen irányú változás történt, ez többnyire nem volt hatással a flotta összetételére (36,6 százalék).

Arra a kérdésre, hogy – akár a vírushelyzet hatására – a vállalatnál dolgozó kollégák körében nőtt-e az igény a céges autók használatára az elmúlt fél évben 12 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy kimondottan a vírushelyzet miatt, további 9 százalékuk szerint pedig egyéb okok miatt, de nőtt az igény a vállalaton belül céges autók iránt.

Az új és minőségi kocsiké a pálya

A munkaadókra ugyanakkor alapjában véve az óvatosság volt jellemző: a válság hatására több mint felük befagyasztotta az új autók beszerzését, harmaduk (31 százalék) csupán elhalasztotta a céges flotta bővítését, 12 százalékuk viszont meghallgatta a munkavállalói igényeket és a felgyorsult beszerzést választotta stratégiájául.

További érdekesség, hogy azok, akik az új beszerzések mellett döntöttek szinte kizárólag új autóban gondolkodnak:

42 százalékuk új normál kategóriás, míg 38 százalékuk szintén nullkilóméteres prémium kategóriás autók vásárlását tervezi.

Használt cégesautót mindössze a válaszadók 20 százaléka tervez venni, közülük is inkább a használt, de prémium a jellemző.

 

autó gépjármű flotta cégvezető Wallis Motor
Kapcsolódó cikkek