Cégvilág

Tízezer dolgozót venne fel az ismert bolthálózat

A Kroger hétfőn jelentette be, hogy csütörtökön nagyszabású toborzó rendezvényt tart, tízezer munkahely betöltése érdekében – számolt be róla a CNBC.

Az esemény online és személyes interjúkat egyaránt lehetővé tesz az érdeklődők számára, akik a vállalat reményei szerint a kiskereskedelmi-, az e-kereskedelmi-, a gyógyszertári-, a gyártási- és a logisztikai részleg munkatársai lesznek a jövőben.

Fotó: Shutterstock

Az Amerikai Egyesült Államokban népszerű kiskereskedelmi láncnál

az átlagos órabér meghaladja a 15,5 dollárt (4400 forintot), és a Kroger márciusi bejelentése alapján 16 dollárra (4550 forintra) szeretnék ezt növelni,

melyhez 350 millió dolláros beruházás szükséges. A cég ezen kívül tandíj-támogatással, mentálhigiénés tanácsadással, valamint élelmiszerekre és streaming-szolgáltatásokra biztosított kedvezményekkel szeretne még vonzóbb lenni az alkalmazottak számára.

A Kroger a járvány kezdete óta százezer alkalmazottal bővítette létszámát, azonban a vállalat szóvivője szerint döntő többségük azóta már visszatért a koronavírus-járványt megelőző munkahelyéhez vagy szakmájához.

A kiskereskedelmi láncnak Amerika-szerte 468 ezer alkalmazottja volt 2020 végén, ami megközelítőleg azonos a pandémiát megelőző helyzettel.

Ugyanakkor január óta a dolgozói létszám 22 százalékkal emelkedett.

Kroger Egyesült Államok munkavállalók bolthálózat toborzás kiskereskedelem
Kapcsolódó cikkek