Kilónként 850 forintos őszi pontyárban állapodott meg a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Ma-Hal) a Magyar Országos Horgász Szövetséggel (Mohosz). Ez a költségek emelkedéséhez képest csekély mértékű növelés az egy évvel ezelőtti 760 forintos árhoz képest – mondta a VG-nek Lévai Ferenc, a Ma-Hal szóvivője. Ez egyben azt is jelenti, hogy
az ősszel szokásos, 25 százalék körüli áresés idén nem valósul meg, de veszteségeiknek így is csupán körülbelül a felét sikerült elismertetniük.
Az idei év katasztrofális volt a haltermelők számára. A Dunántúlon tavasszal rendkívül vízhiányossá váltak a tavak, a hűvös időben és a kevés vízben csak tengődtek a halak, így a kora tavaszi természetes hozam elmaradt. Májusban ugyan megjött a csapadék, de nem tudott lefolyni a tavakba, nyáron pedig a víz tovább apadt a nagy melegben, a napi párolgás az 1,5-2 centimétert is meghaladta. A sekély, felmelegedett, oxigénhiányos vízben a halak egy része elpusztult, ráadásul a kiszáradó vízfolyások és az alacsony vízszint következtében a védett madarak a halastavakból lakmározhattak.
A nagykócsag és a szürke gém is nyugodtan sétálgatott az 50 hektáros tavak közepén, a 40-60 centire apadt vízben
– írta le Lévai Ferenc az akkori helyzetet, amelyben becslések szerint 600–800 mázsa hal is elpusztulhatott.
A tartási körülmények romlása mellett az átlagosan 40 százalék körüli mértékű takarmánydrágulás is sújtotta a halászokat, miközben a termelési költségeik 40-42 százalékát a takarmány teszi ki. Mintegy 30 százalékkal drágult a gázolaj, és a munkabérek 14-16 százalékos emelkedése is nehezítette a gazdálkodást. A beruházások is ellehetetlenültek, a faanyag ára például a triplájára nőtt – sorolta Lévai Ferenc.
A Ma-Hal ebben a helyzetben is betartotta a Mohosszal kötött tavaszi szerződést, a hazai piacon nem alakult ki halhiány, minden horgászegyesület megkapta a halát, és a belpiacon is mindenütt ott voltak a hazai halak – hangsúlyozta a szóvivő. Mindez annak ellenére történt így, hogy akár kilónként 50-70 forinttal többért lehetett volna eladni a halat például Romániába, ahonnan folyamatosak a megkeresések, sőt egész Európára jellemző a halhiány.
Kértük tagjainkat, hogy elsősorban a hazai vevőket szolgálják ki, hiszen számunkra ez a legfontosabb piac, ők pedig önmérsékletet tanúsítottak, és így is tettek
– mondta Lévai Ferenc, hozzátéve, hogy egyébként is sokat költöttek a halfogyasztás népszerűsítésére.
A hazai, körülbelül 13-15 ezer tonnás termelésből 5-5 ezer tonnát tesz ki a Mohosznak átadott, illetve a hazai piacon értékesített halmennyiség, a maradék 3-5 ezer tonna megy exportra, ám ez az idén jóval kevesebb lesz, hiszen a halászok a hazai piacot látják el, miközben a haltermelés 25-30 százaléka hiányzik.
Lévai Ferenc szerint a kilátások nem túl rózsásak, éles árverseny van a piacon, és az európai halászatban hiányoznak területalapú, illetve a termeléshez kötött támogatások.
A vizes példánál maradva: egy hektár rizs a gazdának 160 ezer forintot hoz területalapú támogatásként, pedig egy rizstermelő ugyanúgy a vízzel bánik, a növény pedig kezelhetőbb, mint a halak
– mondta. Romániában is hasonló a helyzet, sokan fel is adták a halászatot, és felszántották a kiszáradt tavaikat, mert kukoricával például egy év alatt megkereshetik azt, amit halászattal öt év alatt.
De már Magyarországon is tudok körülbelül száz olyan hektárról, amelynek a gazdája azt mondta, hogy inkább kukoricát vet. Garantáltan tíz tonna fölött lesz a termése a termékeny iszapban, és a területalapú támogatással együtt lényegesen jobban jár, tizedannyi munkával
– emelte ki. A maga részéről azért bízik abban, hogy a termeléskiesésért kapnak némi kompenzációt. Mindezek ellenére szerinte – bár érthető ez a reakció is – nem abbahagyni kell a termelést, hanem új utakat kell keresni, például alternatív halfajokkal.
