A BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt.-nél a vállalat létrejötte óta nőtt a dolgozói létszám, ennek ellenére továbbra is több száz betöltetlen pozícióra várják a jelentkezőket. Az öt korábbi budapesti közszolgáltató (hat önálló tevékenység – FKF hulladékgazdálkodás, FKF köztisztaság, FŐTÁV távhőszolgáltatás, FŐKERT kertészet, BTI temetkezés és FŐKÉTÜSZ kéményseprés) összeolvadásával létrejött Budapesti Közművek – hasonlóan a jogelőd társaságokhoz – jelentős létszámhiánnyal küzd – olvasható a cég közleményében, amely kiemelte: a vezetői beosztású dolgozók száma viszont csökkent a korábbiakhoz képest.

A BKM jelenlegi munkavállalói létszáma 4479 fő, ez magasabb, mint az összeolvadás előtti tagtársaságoké együttesen volt. 

Ennek ellenére számos hiányszakmában még nem sikerült betölteni az üres státuszokat. Jelenleg összesen 232 betöltetlen státusz van a BKM Nonprofit Zrt.-nél.

A társaság folyamatosan várja például kazángépészek, hulladékrakodók, gépjárművezetők, kegyeleti munkatársak, szerelők, segédmunkások, minősített hegesztők, kertésztechnikusok, karosszérialakatosok, vagy éppen kontrolling-, és adóügyi szakemberek, ügyfélszolgálati munkatársak, beruházási projektmenedzserek, IT-hálózati rendszermérnökök, műszaki statikus tervezők és projektelőkészítő mérnökök jelentkezését. 

Fotó: Máthé Zoltán/MTI

A toborzásra a BKM külön oldalt szán a társaság honlapján (www.budapestikozmuvek.hu/karrier), valamint központi és közösségi oldalain is folyamatosan keresi a szükséges munkaerőt.