A Mastercard hétfőn késő este közölte, hogy Moszkva ukrajnai inváziója miatt letiltotta az Oroszországból indított tranzakciókat – írja a Reuters.

A Mastercard a következő napokban folytatja a szabályozókkal való együttműködést – áll a társaság közleményében. Azt is megígérte, hogy 2 millió dollárral járul hozzá a humanitárius segítségnyújtáshoz. 

Fotó: Jakub Porzycki / NurPhoto / NurPhoto / AFP

A Visa külön közleményben tudatta , hogy lépéseket tesz a szankciók betartása érdekében, és eleget tesz az esetlegesen végrehajtandó további szankcióknak is.

Az Egyesült Államok és az szombaton bejelentették, hogy fellépnek az orosz központi bank ellen, és kizárják az ország néhány bankját a SWIFT nemzetközi fizetési rendszerből.

Az oroszok lerohanták az ATM-eket, és hosszú sorokban várakoztak vasárnap, attól tartva, hogy a bankkártyák megszűnhetnek, vagy a nyugati szankciók után a bankok korlátozni fogják a készpénzfelvételt. 

Az orosz jegybank próbált gyorsan cselekedni, hogy megvédje az ország 1500 milliárd dolláros gazdaságát a széles körű nyugati szankcióktól, amelyek veszélyeztetik a pénzügyi szektor működését. A jegybank hétfőn reggel több mint kétszeresére, 9,5 százalékról 20 százalékra, 2003 óta a legmagasabbra emelte az irányadó kamatlábat.