Az csütörtökön közölte mintegy 6 ezer főnyi alkalmazottjával, hogy hosszú távon dolgozhatnak távmunkában, felzárkózva ezzel olyan vállalok sorába, mint a Zillow és a PwC, melyek szintén nem követelik meg a kötelező irodai munkavégzést a dolgozóktól. Az Airbnb azt is közölte amerikai munkavállalóival, hogy az ország bármely pontjára költözhetnek anélkül, hogy fizetésük csökkenne – közölte a New York Times.

Az Airbnb dolgozóinak eredetileg 2022 szeptemberében kellett volna visszatérniük az irodába, azonban nem meglepő, hogy a cégvezetés meggondolta magát. 

Tavaly például minden ötödik vendég arról számolt be arról, hogy az Airbnb-t távmunkára használja.

Work,From,Anywhere,-,Working,On,Laptop,Beneath,The,Autumn
Fotó: Shutterstock

Az amerikai munkavállalók mintegy 10 százaléka dolgozik még mindig távmunkában, háromszor kevesebben, mint 2020 májusában, a járványügyi korlátozások idején. Tavaly nyáron a vállalat bevezetett egy egyéves programot, a Live Anywhere on Airbnb-t, amely 12 embernek adott lehetőséget arra, hogy beutazzák a világot, miközben Airbnb szálláshelyekről dolgoznak.

Néhány technológiai vállalat, például a Google és a Microsoft, az elmúlt hetekben megpróbált olyan irodai környezetet teremteni a dolgozóknak, amely épp oly csábító, mint egy nyaralóhely, és sült csirkét és borkóstolókat is kínálnak a munkahelyre visszatérő alkalmazottaknak.