Összesen 1,83 milliárd forintos árbevétellel zárta a 2021-es évet a Continest Technologies Zrt. Az egyedi, összecsukható konténertechnológiát fejlesztő és gyártó vállalat tavaly nyáron adta át első, összecsukható konténereket előállító gyárát Székesfehérváron, amely nagymértékben hozzájárul a társaság stabil működéséhez és a költséghatékony gyártáshoz. A 2019-ben alapított társaság az elmúlt három év során stabil növekedési pályára állt, az árbevétel mellett az adózott eredmény is növekedett: 2020-hoz képest több mint négyszeresére, összesen 33 millió forintra emelkedett. 

A tavaly gyártott 316 konténeregységünk nagy részét több mint 10 országban értékesítettük vagy adtuk bérbe.

Mindent egybevetve már 15 országban vagyunk jelen az összecsukható konténereinkkel, idén ősszel pedig átadjuk a második gyáregységünket is, így a mostani, évi 1000 konténer helyett összesen megközelítőleg 3000 konténer gyártására leszünk képesek” – mondta Kis-Márton Vidor, a Continest Technologies Zrt. alapító-vezérigazgatója. Hozzátette, a tervek szerint az idei évben a tavalyihoz hasonló mértékben nő majd a cég árbevétele és nyeresége a hatékonyságnövelés, a termékfejlesztés és a földrajzi terjeszkedés révén.

Szintet lépett a vállalat

A startupként indult vállalat medikai üzletága, a ContiMed egyik legfontosabb projektje tavaly a Külgazdasági és Külügyminisztériummal közös együttműködés volt, amelynek keretében 2021 nyarán egy 12 ágyas multifunkcionális mobil kórtermet alakítottak ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) részére Ugandában. A Continest 2021-ben a védelmi iparban is bemutatkozott, a Magyar Honvédség Modernizációs Intézetével közös, 260 millió forint értékű kutatás-fejlesztési projektje keretében olyan összecsukható konténertechnológiára épülő, páncélozott és hangszigetelt mobil lőteret alakított ki, amely világszinten is egyedülállónak számít.

Fotó: Varadi Levente / Continest Technologies Zrt.

A társaság jelenleg olyan fejlesztéseken dolgozik, mint a komplett konyhatechnológiával felszerelt konyhakonténer vagy az áruszállításra is alkalmas összecsukható cargokonténerek, amelyek jóval költséghatékonyabbá és fenntarthatóbbá teszik az áruszállítás folyamatát.

A tavaly nyáron átadott székesfehérvári gyárat, amely jelenleg 53 főt alkalmaz, 2022 elején új, a medikai konténergyártásra specializálódott üzemcsarnokkal bővítették, amelyhez a társaság több mint 432 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült.

Technológiai fejlődés és kapacitásbővítés

A Continest az idén elsősorban a második gyáregység kialakításán, a technológiai fejlesztéseken, új termékek piacra juttatásán, valamint új régiókban, így a távol-keleti országokban, Afrikában, valamint az arab térségben való megjelenésén dolgozik. Ezen célok elérésének támogatásaként 

a társaságban három hazai kockázatitőkealap-kezelő hajtott végre 2,4 milliárd forintos tőkebefektetést 2022 májusában. 

A Székesfehérvár Városi Alap és az MFB-csoporthoz tartozó Hiventures egyaránt 1-1 milliárd forintos tőkeinjekció révén kisebbségi tulajdonosként jelent meg a társaságban. Míg a Continest jelenlegi kockázatitőke-befektetője, a Takarék Kockázati Tőkealap I. további 400 millió forintos befektetést eszközölt, miután a korábbi tagi kölcsönét tőkévé konvertálta. A jövőben a Continest-gyárban az ipar 4.0 megoldások alkalmazásával történik majd a gyártás, továbbá jelentős létszámbővülést is tervez a társaság: közel 50 új munkahelyet hoz létre az idén.