A helikopterek, amelyeket kaptunk, nem úgy működnek, ahogy kellene – ezt mondta Eirik Kristoffersen, a norvég hadsereg főparancsnoka a Franciaországtól rendelt NH90-es katonai helikopterekről. Norvégia még 2001-ben rendelt 14 darab  többfunkciós harcászati helikoptert a franciaországi NH Industriestől. Eddig nyolc gépet kapott, amelyeket most visszaküldene a feladónak, azzal az üzenettel, hogy a fennmaradó hatra sem tart igényt – írja a Reuters.

Az oslói védelmi minisztérium levélben értesítette a céget: visszakövetelik a helikopterekért fizetett 5 milliárd koronát (csaknem 195 milliárd forintot), plusz a kamatokat is.

A franciaországi Airbus, az olaszországi Leonardo, valamint a hollandiai Fokker Aerostructures közös leányvállalata, az NH Industries már reagált is. A norvégiai Dagbladet nevű online lapnak jelezték: nagyon csalódottak, de úgy vélik, hogy a szerződés felbontása jogilag nem megalapozott, ezért a döntést nem is fogadják el. 

Norvégiának több problémája van a tizenhárom NATO-tagország által is használt NH90-esekkel. Nehezményezik, hogy a francia gyártó a mai napig nem szállította le az összes megrendelt gépet, pedig eredetileg 2008-ra ígérte a szerződés teljesítését, amelyet később 2022-re módosított. A FlightGlobal beszámolója szerint a francia cég nemrég jelezte: csak 2024-re készülne el a legutolsó helikopterrel

NH90 NATO FRIGATE HELICOPTER pictured during the 'COLD SWET' emergency exercise of the Air Force of the Belgian Defense, Thursday 03 February 2022 in Oostduinkerke. During the exercise survival techniques for accidents involving water will be drilled. BELGA PHOTO KURT DESPLENTER (Photo by KURT DESPLENTER / BELGA MAG / Belga via AFP)
Az NH90-eseket tizenhárom NATO-tagország hadserege alkalmazza. A multifunkcionális helikopterekkel nem csak a norvégoknak gyűlt meg a bajuk. Ausztrália tavaly döntött úgy, hogy amerikai helikopterekre cseréli a francia NH90-eseket, de a németek és a hollandok sem elégedettek maradéktalanul a csapatszállításra és harci feladatokra egyaránt alkalmasnak mondott gépek teljesítményével. Fotó: KURT DESPLENTER / Belga via AFP

 

Norvégiának ennél is nagyobb problémája van azzal, hogy az ország hadseregének kötelékébe már bevont helikopterek megbízhatatlanok, az alkatrészeik gyorsan kopnak, ezért rendkívül magas a szervizigényük. 

Teljesen mindegy, hogy a mérnökeink hány munkaórát töltenek el a gépek bütykölésével, vagy hogy hány alkatrészt cserélünk le azokban, az NH90-esek soha nem fognak megfelelni a norvég fegyveres erők előírásainak

– indokolta szerződés felbontását az ország védelmi minisztere. Björn Arild Gram hozzátette: az NH Industries nem kínált valószerű megoldást a norvég hadsereg által felvetett problémákra, és nincs ötlete arra sem, hogyan lehetne érdemben javítani a helikopterek menetteljesítményén. Az NH90-esek papíron 3900 órát repülhetnének évente, a valóságban azonban alig 700 órára képesek szervizelés nélkül. 

Az NH Industries által gyártott többfunkciós (csapatszállításra és harci feladatokra egyaránt bevethető) helikopterekből többek között az olasz, a német, a francia és az ausztrál hadsereg is vásárolt. Ausztrália tavaly decemberben döntött úgy, hogy leszereli az NH90-es flottáját, helyette amerikai Black Hawk harci helikoptereket vásárol. A canberrai kormány nem sokkal korábban egyszer már fügét mutatott Franciaországnak azzal, hogy elállt a francia Naval Grouppal között, 12 dízel-elektromos tengeralattjáró szállításáról szóló szerződéstől. Ausztrália ezek helyett amerikai–brit gyártmányú atommeghajtású tengeralattjárók beszerzéséről döntött. Erről itt írtunk részletesen:

Franciaország szerint Biden úgy viselkedett, mint Trump, amikor megtorpedózta az ausztrál–francia üzletet