BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Volán-üdülőket hirdettek meg licitre

Három Volán-üdülő jelent meg az E-árverésen, összesen mintegy 40 millió forintnyi kikiáltási értéken.

Három vállalati üdülő került fel együttesen mintegy 40 millió forint értékben az MNV Elektronikus Árverés portáljára a Volánbusz Zrt. megbízásából. A szerdán meghirdetett, júliusi árverési időponttal megjelent üdülők közül kettő a Mátrában, Gyöngyös Sástó településrészén, Natura-2000 természetvédelmi mellett van, a harmadik pedig Zalaegerszeg zártkerti övezetében van. 

A Volánbusz három üdülőingatlana közül a legalacsonyabb kikiáltási áron, 6,858 millió forintért  hirdették meg azt a 381 négyzetméteres Sóstón a Farkas utcában, aminek környzetében az árverési hirdetmény szerint üdülőházak és üdülőházas telkek találhatók. Az értékesítésre szánt telken három, összesen 60 négyzetméternyi könnyűszerkezetes, a nyolcvanas években kivitelezett, szigeteletlen épület - egy üdülőépület, egy szoba, és egy szociális épület - áll.

Fotó: Dr. Lenkovics Judit

Ugyancsak a Volánbusz tulajdona nem sokkal messzebb, a Bagoly közben az a 386 négyzetméteres telek a rajta lévő 72 négyzetméteres faépülettel, ami 9,144 millió forintos kikiáltási áron jelent meg az E-árverés felületen szerdán. 


 

 A frissen meghirdetett Volán-üdülőcsomag legértékesebb tagja egy zalaegerszegi, amely egy 13434 négyzetméteres összközműves kertvárosi besorolású, azaz 30 százalékban beépíthető telek, a hozzá tartozó 178 négyzetméteres épülettel. Ez az üdülő 24,130 millió forintos kikiáltási áron szerepel az árverési hirdetményben.

Az egyszerre meghirdetett üdülők árverezése júliusra lett kitűzve, a hónap közepén záruló liciten több jelentkező esetén 50-200 ezer forinttal lehet emelni a tétet - derül ki a leírásból.


 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.