Vizsgálódik a brit versenyhatóság a Microsoft és az Activision Blizzard üzletével kapcsolatban – írta meg a Reuters. A Call of Duty szériát gyártó vállalatért 68,7 milliárd dollárt adna Bill Gates cége. A Verseny- és Piacfelügyeleti Hatóság (CMA) közölte, hogy szeptember 1-jéig kell meghoznia az első fázist lezáró döntését arról, hogy az amerikai technológiai vállalat és az Activision videojáték-gyártó közötti megállapodás sérti-e a versenyszabályokat az Egyesült Királyságban. A CMA első körös vizsgálata remélhetőleg lezárja az ügyet, de az is előfordulhat, hogy egy mélyebbre ható, második körös vizsgálatot is lefolytatnak majd.

Microsoft - Activision Blizzard
Fotó: Hakan Nural/AFP

A Reuters megkereste az üggyel kapcsolatban a Microsoftot és az Activisiont, azonban a két vállalat nem reagált a kérdésekre.

A történelem legnagyobb videojáték-ipari ügyleteként a Microsoft még januárban jelentette be, hogy felvásárolja az Activision Blizzardot.

A Refinitiv adatai szerint ez az ügylet lenne az eddigi legnagyobb készpénzes felvásárlás is egyben.

Már korábban is sejteni lehetett, hogy a szabályozó hatóságok radarjára kerül a Microsoft ezzel az ügylettel. Eddig ugyan sikerült elkerülnie azt a típusú vizsgálatot, amit a Google és a Facebook ellen már elindítottak, de most fordult a kocka.

Az üzlettel az Xbox gyártója a világ harmadik legnagyobb videojátékos cégévé válhatna, így értelemszerű, hogy a hatóságok aggódnak a piaci folyamatok és a verseny tisztasága miatt

– erről a Barlow és társai ügyvédi iroda egyik munkatársa beszélt.

Már korábban is voltak botrányok az üzlet körül. Ahogy arról egy korábbi cikkünkben is írtunk, az Activision Blizzard vezérigazgatójának ismerősei néhány nappal azelőtt kötöttek opciós szerződést a cég részvényeire, hogy a Microsoft felvásárlási tranzakcióját bejelentették.

Miért érhet 69 milliárd dollárt a Microsoftnak az Activision Blizzard?

Az akvizíció 50 százalékkal növeli a Microsoft játékbevételét, és megmutatja, milyen erős a Satya Nadella vezette cég.