Fennáll a veszélye annak, hogy betiltják a TikTokot az Európai Unióban, ha a közösségi platform nem cenzúráz bizonyos tartalmakat – írja a V4 Agency. Ezt Thierry Breton, a belső piacért felelős biztos is megerősítette.

tiktok
Fotó: Getty Images

A Reuters jelentése szerint Breton azután jelentette ezt ki, hogy a TikTok vezérigazgatójával, Shou Zi Chew-val folytatott videóbeszélgetést. Figyelmeztetett, hogy a kínai közösségi médiaplatformnak be kell tartania az EU új digitális szolgáltatási törvényében foglalt szabályokat, különben számolnia kell a következményekkel.

A tisztviselő hangsúlyozta, hogy a TikTok fiatalabb közönséget vonzó képessége nagyobb felelősséggel jár. 

Az nem az első a világon, amely a TikTok betiltását fontolgatja. Az Egyesült Államokban a demokraták és a republikánusok is többször felvetették már, hogy részleges vagy teljes tilalmat rendelnek el a kínai kormányhoz kötődő platform ellen.

Míg azonban az amerikai tiltás mögött adatbiztonsági aggályok, valamint a platformon található tartalmak Amerika-ellenes elfogultságával kapcsolatos félelmek állnak, addig az EU-ban a tiltással való fenyegetés abból az elképzelésből fakad, hogy a kínai platform nem tesz eleget a felhasználói bázis cenzúrázása érdekében.

A TikToknál kizsigerelik a dolgozókat – állítja egy korábbi magas beosztású alkalmazott

A volt menedzser lemondott az óriási fizetéséről, mert nem bírta elviselni a kínai céget.