Cégvilág

Poénnak hitték, de tényleg Putyin áll a Putyinka vodka mögött, és hülyére kereste magát vele

Az orosz elnök egy oknyomozó portál értesülései szerint alig másfél évtized alatt mintegy félmilliárd dollárt kaszált az italmárkával.

Oroszországban viccesen mindenki arról beszélt a kétezres évek eleje óta, hogy a Putyinka nevű vodkamárka mögött Vlagyimir Putyin állhat, és most úgy tűnik, a poénnak volt valóságalapja. Egy orosz oknyomozó portál szerint ugyanis a vodkamárka tulajdonosai az orosz elnök legbelsőbb köréből kerültek ki és a cég bevételeivel a politikus offshore számláit hizlalták, nem is kicsit. 

MOSCOW, RUSSIA - JUNE 28: (RUSSIA OUT) Russian President Vladimir Putin toasts holding a glass of vodka during the reception for graduates of military academies and universtities at the Grand Kremlin Palace on June 28, 2016 in Moscow, Russia.
Fotó: Mikhail Svetlov / Getty Images

A Putyinka vodka 2002-ben került először a boltok polcaira, nagyjából két évvel azután, hogy Vlagyimir Putyin hatalomra került. Hamar népszerűvé vált a termék Oroszországban, 2005-ben pedig már piacvezetővé is vált, ekkor évente 40 millió liter kelt el belőle. 

A cég mögött álló tulajdonosokról eddig nem sokat lehetett tudni, néha gazdát cserélt az italgyártó, de most a Projekt című orosz oknyomozó portál kiderítette: 

mindegyik tulajdonos Vlagyimir Putyin belső köréből került ki és a cég mögött minden valószínűséggel maga az orosz elnök áll, aki 2004 és 2019 között 500 millió dollárt keresett a vodkával, a pénz pedig offshore cégének számlájára került. 

A Moscow Times című lap szerint a Putyinka egyik tulajdonosa például egy Cipruson bejegyzett cég, az Ermira Consultants, amelynek tulajdonosa a szentpétervári ügyvéd, Vlagyiszlav Kopilov, akit sokan a háta mögött csak Putyin pénztárcájának neveznek. 

Putinka vodka
 

Az Ermira amúgy több ingatlanbizniszben is részt vett Oroszországban, Moszkva és Szocsi környékén is vásároltak, ezeknél pedig rendre feltűnt később vagy az orosz elnök, vagy pedig egy bizalmasának neve is. 

Vlagyimir Putyinról régóta sejteni lehet, hogy kiterjedt cégbirodalommal és óriási vagyonnal rendelkezik, amelynek nagyságát megbecsülni sem igazán lehet. Egyes feltételezések szerint ő a világ jelenlegi leggazdagabb embere, noha papíron rendkívül szerény körülmények között él. 

 

Vlagyimir Putyin vodka bevétel offshore
Kapcsolódó cikkek