Debreceni akkumulátorgyár: megszólaltak a kínaiak a bíróság döntése után – „Folytatjuk az építkezést”
Közleményt adott ki a CATL, miután szerdán a Kúria megsemmisítette a Debrecenben épülő gyár katasztrófavédelmi engedélyét. Erről részletesen ebben a cikkben számoltunk be.

Az ügy lényege, hogy a legfőbb jogi fórum, a Kúria november 29-én szóbeli határozatot hozott a CATL iparbiztonsági engedélyének megsemmisítéséről. Ennek okaként a biztonsági jelentés közzétételének formai hibáját jelölték meg. Schiffer András ügyvéd, aki a pert kezdeményező civil, Horváth Nándor Lászlót képviselte, a fejlemény nyomán úgy értékelt, hogy le kell állítani a beruházást.
A kínai cég most először reagált a bíróság döntésére. Először is azt emelték ki, hogy a megsemmisített engedély alapját képező biztonsági jelentéssel vagy bármilyen biztonsági kérdéssel kapcsolatosan a Kúriának nem volt kifogása. Kijelentették, hogy az ítéletnek nincs közvetlen hatása a kivitelezési munkálatok folytatására, mivel a bírósági döntés a társaság egységes környezethasználati engedélyének, illetve építési engedélyének érvényességét nem érinti.
Így a CATL folytatja a debreceni gyár folyamatban lévő építését, és megteszi a szükséges lépéseket az iparbiztonsági engedély megszerzéséhez szükséges összes követelmény teljesítése érdekében
– fogalmaztak.
Debreceni kínai akkumulátorgyár: döntött a bíróság – megsemmisítette az engedélytNem várt esemény nehezítheti a Debrecenben épülő CATL-üzem megvalósulását. Schiffer András szerint most le kell állítani a beruházást. |