BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Indul a toborzás a debreceni kínai akkumulátorgyárba – látványos szakaszba ért az építkezés

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A debreceni akkumulátorgyár beruházása a tervek szerint halad, az üzem 2025-ben kezdi meg a termelést.

Hosszú távra tervez a CATL Debrecenben, ezért nagy hangsúlyt fektet a helyi munkavállalók toborzására és a tehetségek gondozására – erről is beszéltek a kínai akkumulátorgyártó vezetői egy csütörtöki, debreceni sajtótájékoztatón, amelyről a cég közleményben tájékoztatott. 

CATL builds battery cell factory in Thuringia
Indul a toborzás a debreceni kínai akkumulátorgyárba – látványos szakaszba ért az építkezés. Fotó: AFP

Jason Chen, a CATL európai operációért felelős ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a vállalat bizalomra épülő, erős partneri kapcsolatok kialakítására törekszik a város és a környező települések lakosaival. Mindez a konkrétumok szintjén is megmutatkozik: a CATL magyarországi leányvállalata együttműködési megállapodás aláírásáról döntött a Debreceni Szakképzési Centrummal, illetve

toborzási kampányba kezd a jövő év első felében.

Az együttműködésnek köszönhetően a diákok megismerkedhetnek az iparág legmodernebb technológiájával, megtapasztalhatják, mit jelent a csapatmunka egy nemzetközi vállalatnál, emellett széles körű szakmai kihívásokkal találkozhatnak. Ezzel párhuzamosan a CATL Debrecen szakképzett, motivált, fiatal helyi munkaerőt foglalkoztathat.

Hol tart a debreceni kínai akkumulátorgyár építése? 

A CATL az innovatív energiaipari technológiák fejlesztése területén globális piacvezető. A vállalat a második európai akkumulátorgyárát Debrecen Déli Ipari Parkjában létesíti, amivel Hajdú-Bihar Vármegye egyik legnagyobb munkaadójává válik. 

A beruházás a tervek szerint halad, az üzem 2025-ben kezdi meg a termelést. Az építkezés mostanra látványos szakaszához érkezett: a talajegyengetési és cölöpözési munkálatok már befejeződtek, a beruházás a gyár szerkezetépítésének fázisában tart. A legmodernebb ipar 4.0 technológia telepítésére 2024-ben kerül sor. 

Ezzel párhuzamosan a vállalat jövőre megkezdi az új munkatársak felvételét is. A következő év első felében a CATL mintegy 200 munkavállaló felvételét tervezi, akik elsősorban 

  • a karbantartás, 
  • a termelés, 
  • a minőségbiztosítás 
  • és a logisztika területén fognak dolgozni. 

Az alkalmazottak száma 2024 folyamán fokozatosan nő. Közvetlenül a termelés beindulása előtt elsősorban szakképzett munkaerőre lesz szüksége a cégnek, mérnökökre, technikusokra és gépkezelőkre. A fejlett technológiának és a folyamatos innovációnak köszönhetően a CATL magas szintű képzést is biztosít majd alkalmazottainak. „Minden városban, ahol a CATL jelen van, arra törekszünk, hogy jó munkaadóvá és jó szomszéddá váljunk” – hangsúlyozta Jason Chen.

Debreceni akkumulátorgyár: megszólaltak a kínaiak a bíróság döntése után – „Folytatjuk az építkezést”

A kínai CATL most először reagált a bíróság döntésére, amelyben megsemmisítették az egyik fontos engedélyét a debreceni akkumulátorgyár építéséhez.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.