BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Tesco megütheti a bokáját: a kirúgott dolgozók a legfelsőbb bírósághoz fordultak

Az Egyesült Királyság kormánya új szabályokat vezetett be, hogy megakadályozza a cégek visszaélését. Most a Tesco dolgozóinál is betelt a pohár.

A Tesco alkalmazottainak egy csoportja a legfelsőbb bírósághoz fordult, mert sokukat elbocsátották, majd kölcsönzött munkaerőként alkalmazták őket újra, a munkaadók költségeinek csökkentése érdekében – írja a Bloomberg.   

tesco
Fotó: Shutterstock

A cég brit dolgozói állítják, hogy mindannyiukat  2009-ben elbocsátották, majd arra kényszerítették őket, hogy egy messzebb található Tescóban vállaljanak munkát. Azoknak az alkalmazottaknak, akik beleegyeztek az áthelyezésbe, egy átalányösszeget ajánlottak fel, hogy a szupermarketben maradjanak. 2021-ben azonban a Tesco bejelentette: elbocsátja az alkalmazottakat, de egy rosszabb szerződéssel visszavenné őket.

A munkavállalókat képviselő ügyvéd szerint 

a Tesco úgy kezelte a dolgozókat, mint „az úr a szolgáit”. Hozzátette, hogy a kereskedelmi lánc úgy viselkedett, mintha korlátlan szabadságot élvezne a munkavállalói felett.

Az Egyesült Királyságban az elmúlt években górcső alá vették az ellentmondásos gyakorlatot, miután a P&O Ferries nevű hajózási társaság több száz fős legénységét elbocsátotta és olcsóbb munkaerővel cserélte fel. A brit kormány új szabályokkal próbálta megfékezni, hogy a munkaadók ne éljenek vissza a helyzetükkel.

Korábban azt is megírtuk, hogy a legnagyobb brit kiskereskedelmi lánc, a Tesco április elsejétől 9,1 százalékkal megnöveli a szigetországbeli dolgozóinak fizetését. Az USDAW szakszervezettel kötött megegyezés értelmében az órabér a jelenlegi 11,02 fontról (5097 forintról) 12,02 fontra (5560 forintra) nő, vagyis meghaladja az országos minimálbért, amelyet 9,8 százalékkal 11,44 fontra (5300 forintra) emeltek. A brit Tesco egy évvel ezelőtt 7 százalékkal emelte meg a bolti dolgozók bérét az óránként 10,3 fontról.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.