Pécsről a világ minden tájára – elindult a BAT nikotinpárna-gyártócsarnokának építése
A 7500 négyzetméteres gyártócsarnokba 450 munkavállalót várnak, Az építkezés a BAT Finn utcai telephelyén zajlik,
az új épület várhatóan 2025-ben készül el.
A BAT közleménye szerint a gyártó elkötelezett a füstmentes világ megteremtése irányába, emellett az alternatív dohányzási mód kevésbé egészségtelen, mint a hagyományos cigaretta.

Pécs már most is a világ egyik legmeghatározóbb nikotinpárna-gyártó központja, 2023-ban több mint 3 milliárd párnát állítottak elő.
A nikotinpárna-gyártókapacitás fejlesztésével összességében 16 új gyártósorral bővülhet majd a pécsi termelés.
A BAT jelenleg is a régió egyik legjelentősebb foglalkoztatója, a gyár széles körű álláslehetőségeket kínál technikai, logisztikai és termelési területeken egyaránt, több mint 100 nyitott pozícióra várják a jelentkezőket, és a tervezett bővítések a következő években összességében 450 új munkalehetőséget teremtenek Pécsen.
Vargek Tamás, a BAT Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta: „Pécsi gyárunk már most is a világ egyik legjelentősebb nikotinpárna-előállítója, büszkék vagyunk arra, hogy kevésbé káros dohányzási lehetőséget kínálunk ügyfeleinknek”.


