BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pár hónapja költözött be jelenlegi helyére, de máris a budapesti társasjátékos közösség egyik kedvenc helyszínévé vált a Board Game Café. A Corvin köztől nem messze található, háromszintes vendéglátóhely több ezer játékkal várja a kikapcsolódni vágyókat. A költözésről, a kezdetekről és a tervekről beszélgettünk két tulajdonossal, Széll Ágnessel és Gallai Attilával. (A cégnek öt tulajdonosa van.)

társasjáték
Board Game Café
Hatalmas játékpalettával vár a budapesti társasjátékos kávézó / Fotó: Board Game Café / Facebook

Az Üllői út és a Kisfaludy utca sarkán felújított, hangulatos hely várja az érdeklődőket. A Board Game Café szeptemberben költözött új helyére, de a név többeknek ismerős lehet, és nem véletlenül. A cég évek óta működik, az Opten adatai szerint 2015 óta. Persze kezdetben még messze nem a mostani profillal. Széll Ágnes elmesélte, hogy igazából nem is terveztek társasjátékos helyet nyitni, egy baráti társaság voltak, aki szerettek játszani. Azonban egy kínálkozó lehetőséget nem volt szívük kihagyni, így végül egy kávézó tulajdonosaivá váltak.

Nem terveztek kávézót, mégis úttörők lettek

A tapasztalatot, ami egy társasjátékos kávézó működtetéséhez szükséges, menet közben gyűjtötték össze. Kihívásokban pedig nem volt hiány, ugyanis mire fellendült volna a cégük, a koronavírus-járvány máris megkeverte a lapokat. A Covid utáni időszak aztán bebizonyította, hogy jó úton járnak, az előző helyszínen sokszor telt házas volt a Board Game Café (a mostani helytől két megállónyira a Ferenc körúton, egy pincehelyiségben üzemeltek korábban), így nem véletlen, hogy új, tágasabb otthon után néztek, és végül meg is találták.

Az épületben Gallai Attila vezetett körbe minket. Elmondta, hogy a háromszintes, jól tagolt belső tér kifejezetten jó helyszín a társasjátékozáshoz, ugyanis az egyes társaságok jól elkülönülnek, így nem zavarják egymást, ha esetleg eltérő stílusú és emiatt eltérő hangszintű partikat játszanak éppen. Arra pedig elég nagy az esély, hogy mást-mást választanak, hiszen több ezer játék található a polcokon.

társasjáték
A társasjáték minden korosztály számára kellemes kikapcsolódást nyújthat / Fotó: Pixabay

A paletta rendkívül széles, szinte minden stílus képviselői megtalálhatók a nehézségi fokozatok szerint rendezett polcokon, és minden korosztály találhat kedvére valót. A játékidő tekintetében az ötpercestől a többnaposig bezárólag mindent lefed a kínálat. Mivel a dolgozók között nemcsak pultosok és felszolgálók, hanem játékmesterek is vannak, akkor sem kell aggódni, ha valaki egy-egy bonyolultabb vagy számára még teljesen ismeretlen játékot venne le a polcról.

Széles társasjáték-választékkal vár a Board Game Café

A rutinosabb társasozók természetesen sok nagy klasszikus megtalálhatnak, de a kezdő játékosoknak is számos játék ígér kellemes időtöltést. Ráadásul a Board Game Café folyamatosan frissíti a készleteit, az újonnan megjelenő magyar és nemzetközi társasjátékok közül jó néhány elég hamar felkerül a polcokra, sőt, arra is van példa, hogy egy-egy fejlesztés alatt álló játék nálunk esik át az első komolyabb teszten. Mivel rendszeres résztvevői a Hannoverben megrendezett társasjátékos kiállításnak és vásárnak, ami a világon a legnagyobbnak számít, így mindig van inspiráció, hogy milyen irányba érdemes nyitni.

A tulajdonosok a terveikről is beszéltek. Szeretnék kiaknázni azt a lehetőséget, hogy a környéken több irodaház és bevásárlóközpont is üzemel, ahonnan az emberek útra kelnek ebédszünetet tartani. A Board Game Café repertoárja olyan játékokkal is bővült már, amelyeket egy könnyű ebéd alkalmával 10 perc alatt végig lehet játszani ketten, és máris kizökkenti a dolgozót a fásultságából, így felfrissülve tér vissza a munkájához. 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.