A svéd Ericsson távközlési eszközgyártó arra számít, hogy Donald Trump elnök alatt az Egyesült Államok továbbra is a technológiai fejlődés élvonalában lesz, amit a vállalat kész kihasználni – mondta Erik Ekudden műszaki igazgató a Reuters globális piaci fórumán.
Ekudden szerint a technológiai szektor most épp egy új növekedési hullámnak az elején áll, számtalan kiaknázatlan területtel, amelyek kutatására és fejlesztésére az Egyesült Államok kiváló táptalajként fog szolgálni.
„Vissza akarunk kapaszkodni az iparág vezetői közé, és az új amerikai kormány tárt karokkal vár mindenkit, aki követi a szabályokat. Miért ne terjeszkednénk itt?” – jelentette ki a műszaki igazgató.
A vállalat az amerikai terjeszkedésben elsősorban két technológiai szektorra fókuszálna, és itt is keres partnereket:
Arra számítunk, hogy az Egyesült Államok még hosszú ideig nem fogja elveszíteni az étvágyát ezekre a technológiákra, így cégünk számára óriási siker lehet ez a lépés
– tette hozzá Ekudden, kiemelve, hogy az Ericsson helyi gyártási modellje előny számukra, mivel kevésbé támaszkodik a globális kereskedelemre és ellátási láncokra, amit az új amerikai kormányzat alatt kereskedelmi háború fenyegethet.
Nagyot ugrott az Ericsson árfolyama
Az Ericsson közzétette a harmadik negyedéves jelentését. A svéd vállalat értékesítési növekedését Észak-Amerika olyannyira felhúzta, hogy a korrigált nyeresége meghaladta a várakozásokat. A hírre az Ericsson árfolyama szárnyalni kezdett, és kétéves magasságba emelkedett rövid idő alatt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.