A csődből több alkalommal is kimentett olasz nemzeti légitársaságból, az Alitaliából ITA Airwaysszé karcsúsodott utód légitársaság a Lufthansa karjaiba omlik, kétéves huzavona után ma véglegesítik az erről szóló tranzakciót. Bár a becsületes nevén Italia Trasporto Aereo (ITA) Airwaysnek hívott légitársaságnak jogilag „semmi köze” az egykori Alitaliához, valójában annak romjain, annak dolgozógárdájával hozták létre, s tiszta lappal indulhatott a fapadosok által már letarolt olasz piacon.
A jelentős állami segédlettel létrehozott ITA esetében eleve a későbbi privatizáció volt a terv, Róma is ezt preferálta, de az Európai Bizottság is csak ezzel a feltétellel engedélyezte az állami mentőöveket. S bár
érdeklődésről is hallani lehetett, végül a papírforma jött be, és a Lufthansa kerül birtokon belülre, amely ezzel tovább szilárdíthatja európai piacvezető helyzetét.
A Lufthansa korábban a világ egyik legnagyobb konténerhajó-flottájával rendelkező, genovai székhelyű Mediterranean Shipping Group (MSC) tengeri szállítmányozási óriásvállalattal karöltve kezdeményezte az ITA átvételét, de miután az olaszok kihátráltak, egyedül próbálkozott. A tendert 2022 végén írták ki, 2023. januárban már tudni lehetett, hogy
a Lufthansához kerül a 41 százalékos részvénycsomag, s hogy a németek 325 millió eurót fognak fizetni.
Innentől datálódik a maratoni hosszúságúra nyúlt brüsszeli engedélyezési folyamat, amelyben Giorgia Meloni kormánya számos garanciát adott a jóváhagyás érdekében.
Érdekesség, hogy tavaly novemberben majdnem összeomlott a deal, mert a Lufthansa árleszállítást kért arra hivatkozva, hogy az ITA értéke csökkent a kétéves totojázás eredményeként.
Ez viszont Meloniéknál ütötte ki a biztosítékot, egy cent kedvezményt sem adtak, talán majd a római pénzügyminisztérium birtokában lévő, fennmaradó tulajdonrész eladásakor tárgyalhatnak erről.
Ez azonban nem ma lesz, a németek már jelezték, hogy 2025-ben biztosan nem növelik tulajdonrészüket. A teljes irányítást csak a vállalások teljesítése esetén kaphatja meg a vevő.
Az egyelőre veszteségesen működő ITA Airways a németek védőszárnya és irányítása alatt évi több százezer euróval járul majd hozzá a Lufthansa nyereségéhez
– ezt a felvásárlást a kezdetektől szívügyének tekintő Carsten Spohr vezérigazgató mondta a Frankfurter Allgemenine Zeitungnak adott, hétfőn megjelent interjújában. Hozzátette, hogy különben bele sem vágtak volna az üzletbe, ha nem látták volna rentábilisnak a befektetést.
Az idei évet és a jövő év első felét biztosan elviszi az ITA integrálása a Lufthansa csoportba, egyelőre ez a legfontosabb teendő, a profitabilitás elérése még várat magára. Ehhez szükség lesz a Lufthansa által vállalt 729 millió eurós beruházási csomagra is.
Giorgia Meloni számára az ITA–Lufthansa ügy lezárása nagy megkönnyebbülést jelent, az egymást követő olasz kormányok előtte nem tudtak mit kezdeni ezzel kérdéssel.
Ahogy a Monte Paschi di Siena (MPS), azaz a legrégebbi, 15. században alapított olasz nagybank sorsa is kezd rendeződni. Ezt is az állam húzta ki a csávából, s a rendbe szedett bank privatizációjával sikertörténetet írt. Ősszel az olasz állam 5 százalékos prémiummal adott túl a 15 százalékos MPS-paketten, 26,7-ről 11,7 százalékosra csökkentve benne a részesedését. A vevők,
együttesen 11,5 százalékhoz jutottak az MPS-ben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.