Hasonló gondok gyötrik a német autógyártókat: a Volkswagen tegnap, a Mercedes-Benz ma közölte, hogy az autóik iránti kínai kereslet csökkenése, valamint a luxuskategóriás és az elektromos hajtású járművek apadó forgalma rendesen belemart a tavalyi éves értékesítési adataikba.
A Volkswagen 1,4 százalékos, a Mercedes-Benz 3 százalékos csökkenést mért, utóbbi 1,98 millió járművet adott el világszerte. A Mercedes külön bánata lehet, hogy a tehetős kínai vásárlók elfordultak tőle, egyre többen fedezik fel, hogy a saját márkáik kínálatában is megtalálják ugyanazt, de legalábbis az azt megközelítő minőséget, mint amit az olyan klasszikusok kínálnak, mint az S-osztály vagy a Maybach.
Utóbbi két modellcsalád képviselőiből globálisan 14 százalékkal fogyott kevesebb tavaly (281,5 ezer darab). Ennek nyomán a teljes kínai Mercedes eladások 7 százalékkal, 683,6 ezerre töpörödtek 2024-ben. A legtöbbet
A Mercedes villanyautóinak presztízsét pedig Kínában visszahívások, gyanús tűzesetek tépázták meg. Az elektromos vonal Európában sem hozta a korábban tőle elvártat, de ez általános jelenség volt. A Mercedes globális értékesítésén belül
a teljesen elektromos autók eladásai tavaly közel negyedével zuhant a kínai konkurencia tarolása miatt.
Mercedes márkajelzés alatt 185,1 ezer elektromos autó kelt el, ez a teljes forgalomban 9,3 százalékos részarányt képvisel.
Az idén a Mercedes a belépőszintű CLA szedánjával próbálja majd felélénkíteni a lanyhuló elektromos autóeladásokat, de a teljes paletta megújításával is „fenyegetik” a konkurenseiket. A prémium kategóriában egyébként az Audi is befürdött az elektromos autóival, emiatt kell várhatóan a hó végén bezárnia a Brüsszel melletti összeszerelő üzemét, ahol az Audi Q8 e-tron és a Q8 Sportback e-tron modelleket gyártották.
A nehézségek a német autógyártók eredményére is nyomást gyakoroltak, a Mercedes, a Porsche és Audi tulajdonos Volkswagen, valamint a BMW nyáron és ősszel már profitfigyelmeztetésekkel jelezte, hogy baj van.
Erre reagálva a Mercedes Frankfurtban jegyzett részvényárfolyama 15 százalékot zuhant bő öt hónap alatt, amiből most 1,6 százalékot visszanyert annak köszönhetően, hogy az évzáró negyedévben már pislákolnak a feltámadás korai jelei, s a Mercedes márka modelljeiből 520 ezret sikerült eladni.
Ez 3 százalékkal több a megelőző negyedévinél, viszont az egy évvel korábbi bázist csak egy százalékkal múlja felül. Kínával szemben az amerikai piacra már nem lehet panaszuk a stuttgartiaknak. Ott a tavaly év végi fellendülésnek köszönhetően átlendültek a holtponton, olyannyira, hogy a teljes forgalomban 9 százalékos éves pluszt tudtak kimutatni 2024-ről, s 324,5 ezer autót adtak át megrendelőiknek.
A Mercedes csoportszintű globális éves forgalma, amely a haszonjármű üzletágat is tartalmazza, 4 százalékos mínuszban zárt, 2,389 ezer gépjármű értékesítésének eredményeként.
A Mercedes-Benz márka tavalyi értékesítése az egyes régiók szerint a következőképpen oszlott meg:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.