Két éve a közép-németországi Arnstadt városka peremén, Johann Sebastian Bach egykori lakhelyén a villanyautó-akkumulátorok legnagyobb kínai gyártója, a CATL letette egy új korszak alapkövét: 2 milliárd dolláros üzemet épített az Európai Unió szívében. A gyár nemcsak technológiai és logisztikai mérföldkő, hanem politikai üzenet is: Kína nemcsak exportálni akar, hanem befektetni is – helyben, európai munkahelyeket teremtve.
A CATL vezetői ezt a modellt más kínai vállalatok számára is követendő példaként emlegetik.
Mi vagyunk a minta
– mondta a cég európai elnöke, Matthias Zentgraf a Bloombergnek, utalva arra, hogy a kínai vállalatok sorra nyitnak gyárakat az EU-ban, a magas – akár 45 százalékos – európai vámoktól hajtva.
Az európai és amerikai vámintézkedések idején a külföldi gyárak építése Kína egyik leghatékonyabb fegyverévé vált. A hazai termelést exportálás helyett közvetlenül helyi piacokra viszik, elkerülve a politikai és gazdasági akadályokat. Ráadásul így könnyebb a vevői igényekhez igazodni. A CATL német üzeme jelenleg mintegy 1700 főt foglalkoztat – többségében európaiakat –, akik a Volkswagen és a BMW számára gyártanak akkumulátorokat.
Az Arnstadtban felépített gyár nem indult zökkenőmentesen: a kulturális különbségek, a munkaidőre és a szociális juttatásokra vonatkozó eltérő elvárások, valamint a magas német energiaárak mind akadályozták a termelés felfutását. A munkavállalói elégedetlenség odáig fajult, hogy tavaly még sztrájk is volt – például a mosdók papírhiánya miatt, amit a dolgozók szándékos megszorításként értelmeztek.
A német energiaárak mellett versenyképes gyártásról beszélni szinte lehetetlen
– jelentette ki Zentgraf egy korábbi interjúban. A német iparkamarák szerint a vállalatok fele fontolgatja, hogy részben vagy teljesen kivonul a termelésből az energiaárak miatt.
Átadták a CATL akkumulátorgyártó első európai gyárát
A Türingia tartományban 1,8 milliárd eurós beruházással épített CATL-gyár éves termelési kapacitása 14 gigawatt.
A kínai kormány egyre óvatosabb: miközben ösztönzi a külföldi beruházásokat, világossá tette, hogy a legfejlettebb technológiáknak otthon kell maradniuk. Az elektromos autók területén ez különösen fontos: Kína uralja az akkumulátorgyártást, de nem akarja, hogy a tudás külföldre szivárogjon.
Ez kettős szorítás a vállalatoknak: az EU a helyi termelést, Kína pedig a technológiai zártságot követeli. „A kínai cégek most két tűz közé kerültek” – mondta Gregor Sebastian, a Rhodium Group tanácsadója.
Kína nemcsak az európai vámpolitikával küzd, hanem az újra elnökké választott Donald Trump protekcionista stratégiájával is. Az amerikai elnök célja, hogy más országokat is rávegyen a Kínával szembeni kereskedelmi korlátozásokra. A kormány keményen reagál:
Közben Németországban is változik a hangulat: a frissen megválasztott kancellár, Friedrich Merz „stratégiai kockázatcsökkentést” hirdetett Kínával szemben, amit tovább súlyosbít Peking oroszbarát álláspontja az ukrajnai háború kapcsán.
Mindezek ellenére Arnstadt polgármestere, Frank Spilling elégedett. Bár a gyár érkezésekor sokan attól féltek, hogy a kínai munkások elviszik a helyiek elől az állásokat, ez végül nem igazolódott be. A helyiek zöme mára a CATL alkalmazottja, és a gyár a város gazdasági motorjává vált – még ha a forgalom megnőtt és néhány apró kényelmetlenséget okozott is.
Az előnyök messze felülmúlják a hátrányokat
– összegezte Spilling.
A kínai beruházás tehát egyszerre lehetőség és kockázat: miközben a CATL és más cégek új utakat keresnek a globális piacokon, meg kell küzdeniük a helyi gazdasági, politikai és kulturális kihívásokkal. Egy dolog azonban biztos: a világkereskedelem új korszakába léptünk, ahol már nem elég csak exportálni – jelen is kell lenni.
Félezer kilométerre is elviszi a kamionokat a CATL új szuperakkumulátora
Új, nehéz-tehergépjárművek számára kifejlesztett akkumulátortechnológiát mutatott be a CATL szeptember 16-án a hannoveri IAA Transportation 2024 kiállításon. A Tectrans-T névre keresztelt, 600 kilowattórás teljesítményű akkumulátor 500 kilométeres maximális hatótávolságot kínál a kamionflották üzemeltetőinek, egy újabb gépjármű-kategória számára elérhetővé téve a CATL elektromos járművekre fejlesztett technológiáját.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.