BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Összeáll a Wekerle Egyetem és a Főtaxi – a nagy múltú cég várja az egyetemistákat

A Wekerle Egyetem és a Főtaxi stratégiai együttműködést kötött, a cég gyakorlati helyet biztosít a diákoknak.

A Wekerle Sándor Nemzetközi Egyetem és a Főtaxi Zrt. együttműködési megállapodást kötött, amelynek célja, hogy az egyetem közgazdászjelölt hallgatói ne csak elméleti, hanem valódi piaci környezetben szerzett tudással lépjenek ki a munkaerőpiacra – derül ki a cég közleményéből.

főtaxi
A Wekerle Egyetem és a Főtaxi stratégiai együttműködést kötött, a cég gyakorlati helyett biztosít a diákoknak / Fotó: Unger Tamás

A Főtaxi gyakorlati helyet, mentorálást és karrierindítási lehetőséget biztosít a diákoknak, így már tanulmányaik alatt beléphetnek a munka világába.

A jövő gazdasági szakembereit nemcsak tankönyvek formálják, hanem a valós üzleti környezet is. 

„Az oktatás feladata ma már túlmutat a tudásátadáson: olyan kompetenciákat kell fejlesztenünk – rugalmasság, innovációs készség, digitális szemlélet –, amelyekre a gyorsan változó gazdaságban valóban szükségük lesz hallgatóinknak. A Főtaxival közös program ebben nyújt áttörést: a tanulás és a munka világa közvetlenül találkozik” – mondta Balogh Imre, a Wekerle Sándor Nemzetközi Egyetem rektora.

A megállapodás – melyet hivatalosan augusztus 29-én, a 2025–2026-os tanévnyitó ünnepség keretében írták alá – határozatlan időre szól, és évente több hallgatónak nyit lehetőséget arra, hogy a közlekedési és logisztikai szektorban szerezzen versenyképes tudást.

„Tudom, mekkora különbséget jelent, amikor a hallgatók nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is kipróbálhatják magukat. A Főtaxinál célunk, hogy a jövő szakemberei ne csupán munkatapasztalatot szerezzenek, hanem inspiráló környezetben fedezhessék fel, milyen területen szeretnének igazán kiteljesedni” – mondta Károlyi Roland, a Főtaxi vezérigazgatója.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.