EVCA

Tavaly csak fele annyi magántőke jött Magyarországra

Tavaly a Magyarországra irányuló tőkebefektetések értéke több mint felére esett vissza, 12 tranzakció keretében mintegy 214 millió eurót fektettek be az alapok.
2010.04.22. 12:22 Olvasási idő: 0 perc

"Nem vagyunk olyanok, mint a hedge fundok" – Tiltakozik a kockázati tőke

Jacques de LarosiÈre, az IMF volt elnöke és szakértőtársai javaslatot dolgoznak ki, amelyben szigorítanák az Európai Unió területén működő pénzintézetek ellenőrzését. A tervezet ellen tiltakozik az Európai Kockázati Tőke Társaság (EVCA), mert szerintük túlzottan szigorítanák már eddig is szabályozott működésüket.
2009.02.26. 13:02 Olvasási idő: 0 perc

Hatalmas vagyon áll a régió kapujában

Az EVCA (European Private Equity & Venture Capital Association - Európai Kockázati és Magántőke Egyesület) és annak a Közép- kelet Európai Munkacsoportja által most nyilvánosságra hozott, a PEREP_Analytics adatain alapuló jelentése szerint a kockázati és magántőke Közép- és Kelet Európában továbbra is azt a meggyőző növekedési trendet követi, amely 2006-ban elkezdődött. A régió két éve jelentős növekedést mutat a tőkegyűjtés és a befektetések területén, és a befektetők érdeklődése egyre több szektorra és országra terjed ki.
2008.09.11. 08:19 Olvasási idő: 0 perc