Pénz- és tőkepiac

Tavaly csak fele annyi magántőke jött Magyarországra

Tavaly a Magyarországra irányuló tőkebefektetések értéke több mint felére esett vissza, 12 tranzakció keretében mintegy 214 millió eurót fektettek be az alapok.

A magyarországi vállalkozásokba befektetett kockázati-, és magántőke értéke az Európai Kockázati-, és Magántőke Egyesület (EVCA) március végi, előzetes adatai szerint 2009-ben 214 millió euróra esett vissza, a 2008-ban mért 477 millió euróról. A befektetési ügyletek száma a 2008-ban regisztrált 25-ről 12 tranzakcióra csökkent tavaly. A befektetések átlagos értéke 2009-ben alig változott, azaz a 2007 óta mért, régiós szinten viszonylag magasnak számító 18 millió eurós értéken maradt.

Magyarország a régiós összevetésben nem marad el, hasonló teljesítményt ért el, mint a környező országok - mondta el évértékelő beszámolójában Oláh Lászó, a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület (HVCA) elnöke. A kockázati- és magántőke-alapok által világszerte gyűjtött friss tőke értéke 2009-ben még a felét sem érte el az egy évvel korábbinak, ezzel szemben a Magyarország iránt is érdeklődő alapok tőkegyűjtési kedve ugyanezen időszak alatt alig változott, így ennek mértéke elérte a 2008-as, kétmilliárd eurót. A felmérések azt mutatták, hogy a válság hatására megváltozott a befektetők által favorizált alapok típusa is: a „megatranzakciókat” végrehajtó kivásárlási alapok helyett a nehéz helyzetű cégekbe fektető alapok, valamint a kisebb méretű kivásárlásokat tervezők váltak népszerűvé.

A mai sajtóbeszélgetésen kiderült: természetesen a válság az elmúlt évben nem kímélte a kockázati tőke piacot sem, a Kelet-Közép-Európában a korábbi években felhalmozott jelentős összegű, még be nem fektetett tőke (dry powder) folytán nem okozott olyan súlyos visszaesést, mint más piacokon. Mindezzel együtt azonban a visszaesés nem kerülte el a kockázati- és magántőke-ipart sem: az ügyletek száma visszaesett, a befektetések finanszírozási struktúrájában a részaránya csökkent, a portfolió cégekből történő kilépések (exit) pedig nehezebbé váltak.

„A banki finanszírozás visszaszorulása miatt helyzeti előnybe kerültek a térségbeli befektetésekre szakosodott alapok, azaz összességében a kockázati-, és magántőke-alapok szerepe felértékelődött. Mindez azt jelentette, hogy a tőkekihelyezés fázisában lévő alapok válogathatnak a hitel hiányában tőkére erősen rászoruló vállalkozásoktól érkező befektetési ajánlatok között.” – mondta Oláh László.

A vezető hangsúlyozta, hogy a kockázati- és magántőke mindenhol jelen van. Ezt szerinte hűen tükrözi az az adat is, miszerint az iparág jelentős foglalkoztató Magyarországon: 100-nál több vállalat mögött áll, és hozzávetőleg 10 ezer embert foglalkoztat.

A középvállalati piac alsó szegmensében felvásárlásokat végző magántőke társaságok közül 2009-ben a Magyarországon is aktív Riverside teljesített kiemelkedően. A vállalat 1,17 milliárd dollár tőkét gyűjtött Riverside Capital Appreciation Fund V befektetési alapjába egy olyan évben, amikor a tőkegyűjtési mutatók 73 százalékkal zuhantak. A kedvezőtlen gazdasági környezet ellenére 6,5 százalékkal növelte portfóliójának értékét, 15 akvizíciót bonyolított le és 200 millió dollárt fektetett be. A Buyouts Magazine a Riverside-nak ítélte a 2009-es év kivásárló cége címet (Buyout Firm of the Year), az M&A Journal pedig a középvállalati piacon választotta az év magántőke vállalatának (Private Equity Firm of the Year, M&A Mid-Market Awards).

 

tőke HVCA EVCA kockázati tőke Oláh László befektetés exit
Kapcsolódó cikkek