Kollektív Szerződés

Áll a bál az Operaházban

Felmondta a hatályban lévő kollektív szerződést a Magyar Állami Operaház vezetése, amely egyúttal új megállapodás megkötésére törekszik az érdekképviseletekkel. A dalszínház vezetésének lépése ellen közleményben tiltakozott az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete (ODFSZ).

Jár-e pótszabadság a pedagógiai szakszolgálat tanárainak?

Nincs szó arról, hogy a köznevelésért felelős tárca egy, a korábbi jogi szabályozásban meglévő jogosultságtól fosztotta volna meg a pedagógiai szakszolgálat pedagógusait a pótszabadság ügyében – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára miután azt sérelmezték, hogy nem minden szakszolgálatban dolgozó pedagógus kapta meg a pótszabadságát. Doncsev András szerint a jogszabályt, mely alapvetően nem változott meg a korábbi önkormányzati fenntartók és szakszolgálati intézmények eltérően értelmezhették, vagy saját hatáskörben adtak több szabadságot a dolgozóknak, mint amennyi jogszabály alapján járt volna.

PDSZ: Pitiáner a túlóradíj, csak esetlegesen adható a cafeteria

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnökének több kifogása is van a pedagógusokat érintő kollektív szerződés tartalmával. Mendrey László lapunknak elmondta, hogy a többletmunkáért járó bruttó 1100-2300 forintos túlóradíj nevetséges és pitiáner, a cafeteria pedig csak a Klik költségvetésének függvényében adható.

BKV: Megkötötték a kollektív szerződést a BKK-val

Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója és a munkavállalókat tömörítő szakszervezetek képviselői ma megkötötték a 2013. január 1-jétől életbe lépő Kollektív Szerződést. A korábbi, BKV-tól örökölt átmeneti megállapodás december 31-én járt le, az új Kollektív Szerződés megkötését hónapokon át tartó tárgyalások előzték meg.

Ismét sztrájkolhat a Malév kiszolgáló cége

Megszakadtak a kollektív szerződésről szóló tárgyalások a Malév csoport kiszolgáló cégénél, a Malév Ground Handlingnél (Malév GH), és a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) sztrájkbizottságot alakított.

Nem változnak a BKV-tarifák - Tarlós: nem zsarolhatnak

Nem változnak a BKV tarifái 2012-ben, miután a képviselők 23 igen és 9 nem ellenében elfogadták György István ágazati főpolgármester-helyettes erre vonatkozó előterjesztését a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.
Világgazdaság Piactér