Megállapodásra jutott az American Airlines és a pilóták érdekképviseleti szervezete, miután a beosztásért felelő program hibája lehetővé tette, hogy a pilóták több mint 12 ezer műszakot lemondjanak – írja a CNBC.

Ezekre az utakra a repülősök háromszoros fizetést kapnak, míg a szabadságolási csúcsidőszakok idején dupla pénzre számíthatnak. 

A hiba pont a nyári légi forgalom tetőzésének idején következett be, 

miközben a társaságok lázasan küzdenek azért, hogy elkerüljék a fennakadásokat.

Pilots Reject American''s Proposal
Fotó: Tim Boyle/Getty Images

Hasonló hiba volt 2017-ben is, amikor egy technikai malőr hatására a társaság pilótái a szintén forgalmas decemberi időszakban tudtak szabadságot kivenni, ám akkor mindössze másfélszeres fizetést kínált a légitársaság a műszakokat elvállalók számára.

A vállalat és a pilótákat képviselő Egyesült Pilótaszövetség (APA) jelenleg is tárgyal a szerződésekről, ám 

a két fél közötti viszony az egyik legrosszabb az egész iparágban. 

A dolgozókat különösen a kimerítő munkamennyiség zavarja, melyre szeretnének az új kollektív szerződésben gyógyírt találni. Az American közel 17 százalékos béremelést ajánlott 2024-ig a pilóták számára.