SDR

Amerikai szenátorok fellépése a jüan ellen

2015.06.11. 05:00 Olvasási idő: 0 perc

Már a Világbank elnöke is a dollár uralmának végéről beszél

A jövőben is az amerikai dollár lesz az elsődleges globális tartalékvaluta, de a világgazdaságnak a multilaterális pénzügyi rendszer korszerűsítésével kell felkészülnie arra, hogy idővel több más nagy fizetőeszköz is fontos tartalékszerephez jut - írta pénteken Londonban megjelent cikkében a Világbank elnöke.
2011.02.18. 15:22 Olvasási idő: 0 perc

Soros: Inkább pazaroljunk, mint főjünk meg élve

Soros György olyan javaslatot tett közzé, amelynek azt indítványozza, hogy biztosítsanak 150 milliárd dollárt a szegény országok részére, hogy tiszta technológiához juthassanak.
2009.12.11. 11:28 Olvasási idő: 0 perc

Strauss-Kahn lát fantáziát Soros ötletében

Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója kísérleti kipróbálásra alkalmasnak tartja Soros György, a Nyitott Társadalom Intézet magyar származású elnökének ötletét, hogy az IMF tőkeemeléséből a fejlett országoknak jóváírt SDR-t (különleges lehívási jogok) a fejlett országok környezetvédelmi beruházásainak finanszírozására fordítsák.
2009.10.22. 22:35 Olvasási idő: 0 perc

Jövőre legfeljebb 1,6 százalékos globális GDP-növekedés várható

Jövőre várhatóan nem nő 1,6 százaléknál nagyobb mértékben a globális GDP, további monetáris és fiskális intézkedésekre lehet szükség a meginduló gazdasági növekedés alátámasztásához - közölte hétfőn az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Szervezete.
2009.09.07. 23:01 Olvasási idő: 0 perc

"Még korai lenne temetni a dollárt"

Kevés remény van arra, hogy bármely valuta a közeljövőben felválthatja a dollárt mint tartalékvalutát – mondta az orosz Alfa Bank vezető közgazdásza.
2009.08.26. 12:47 Olvasási idő: 0 perc

Eddig még csak kétszer volt ilyen: hatalmas SDR-kibocsátás az IMF-nél

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) tagországai jóváhagyták 250 milliárd dollár értékű SDR új kibocsátását.
2009.08.13. 19:46 Olvasási idő: 0 perc

Az ENSZ is új tartalékvaluta-rendszert akar

A világgazdasági válságról június elejére tervezett ENSZ-konferencián, az ENSZ Közgyűlés elnöke szerint napirendre kell tűzni a dollár mint tartalékvaluta felváltásának kérdését. A zárónyilatkozat-tervezetben egy új tartalékvaluta-rendszer létrehozására irányuló követelést is rögzítenének.
2009.05.10. 14:53 Olvasási idő: 0 perc

Őrültség vagy összeesküvés? Mi lesz az IMF "műpénzével"?

Közel két héttel a G-20 csoport londoni tanácskozása után kezd magához térni ámulatából a világsajtó, és a publikációkban végre komoly kérdéseket feszegetnek az IMF általi SDR (Special Drawing Rights) kibocsátás valódi funkciójáról. Az IMF által létrehozandó "szintetikus" pénz ötlete szélsőséges reakciókat vált ki egyes elemzőkből.
2009.04.15. 06:00 Olvasási idő: 0 perc

Soros tőle szokatlan dolgot tett

Soros György nemzetközi befektető csütörtökön, tőle szokatlan módon, dicséretben részesítette a világ vezetőit, mondván: "hosszú idő óta először fordult elő, hogy a kormányok elébe vágnak az eseményeknek", és nem pedig a fejlemények után kullognak, amikor baj van.
2009.04.03. 07:15 Olvasási idő: 0 perc