Eljött egy valódi globális valuta ideje
A globális monetáris rendszer két kulcsfontosságú eseményének évfordulójára emlékezik idén a világ. Az első a Nemzetközi Valutaalap (IMF) létrehozása, amely 75 évvel ezelőtt történt a Bretton Woods-i konferencián, a másik az IMF globális tartalékeszközének, a különleges lehívási jogoknak (Special Drawing Rights – SDR) az ötven évvel ezelőtti megalkotása.
Amikor az SDR-t bevezették, az IMF azt remélte, hogy „a legfőbb tartalékeszközzé teszi a nemzetközi monetáris rendszerben”. Ez azonban be nem teljesített ambíció maradt. Valójában az SDR a nemzetközi együttműködés egyik legkihasználatlanabb eszköze. De jobb később, mint soha:
az SDR-nek valódi globális valutává alakítása számos kedvező hatást gyakorolna a globális gazdaságra és a világ monetáris rendszerére.
A globális valuta ötlete nem új keletű. A Bretton Woods-i tárgyalások előtt John Maynard Keynes az általa bancornak nevezett valutát javasolta a tervei szerint megálmodott nemzetközi klíringunió elszámolási egységének. Az 1960-as években Robert Triffin belga-amerikai közgazdász vezetésével más javaslatok is születtek a Bretton Woodsban megalkotott arany-dollár rendszer által létrehozott növekvő problémák kezelésére. Ez a rendszer 1971-ben összeomlott. Az akkori viták eredményeképpen az IMF 1967-ben hagyta jóvá az SDR-t, majd két évvel később az alapokmánya (Articles of Agreement) részévé tette.
Bár az IMF általi SDR-kibocsátás emlékeztet a jegybankok általi nemzeti pénz teremtésére, az SDR csupán a pénz néhány funkcióját teljesíti. Való igaz, hogy tartalékeszköz, és ennélfogva értékőrzésre is használható. Emellett az IMF elszámolási egysége. De csak jegybankok – főként a fejlődő országokban, bár a fejlett gazdaságokban is – és néhány nemzetközi intézmény használja az SDR-t csereeszközként az egymás közötti fizetéskor.
Az SDR-nek számos alapvető előnye van, nem utolsósorban az, hogy az IMF a nemzetközi monetáris politika eszközeként használhatja egy globális gazdasági válságban.
2009-ben például a valutaalap – a G20-ak javaslatára – 250 milliárd dollár értékű SDR-t bocsátott ki a válság leküzdésének elősegítésére.
A legfontosabb dolog, hogy az SDR alapvető eszközzé tud válni az IMF-programok finanszírozásában. Mostanáig az IMF főként a kvóta (tőke) megemelésére és a tagállamoktól való forrásbevonásra támaszkodott. A kvóták azonban jellemzően nem tartják a lépést a globális gazdasági növekedéssel.
A legutolsó kvótaemelést 2010-ben hagyták jóvá, de az amerikai kongresszus csak 2015-ben egyezett ebbe bele.
Továbbá a tagállamoktól érkező hitelek – amelyek az IMF új forrásainak fő megteremtői (különösen a válságok időszakában) – nem valódi multilaterális eszközök.
A legjobb megoldás az lenne, ha az IMF-et egy olyan intézménnyé alakítanák, amelyet teljes mértékben a saját globális valutáján keresztül finanszíroznának és irányítanának. Erre néhány évtizeddel ezelőtt Jacques Polak, az IMF akkori vezető közgazdásza tett javaslatot. Egyszerű opció volna, ha az országok kezén lévő SDR-t nem az IMF-nél elhelyezett „betétként” használnák, hanem az IMF az országok hitelezésének finanszírozására fordíthatná. Ez az IMF alapokmányának megváltoztatását tenné szükségessé, mivel az SDR-t jelenleg nem tartják az IMF rendes számláján.
Az IMF így rendszeresen, de még inkább a válságok alatt (ahogy 2009-ben) SDR-t bocsátana ki. Hosszú távon a kibocsátott mennyiséget a devizatartalék szükségleteihez igazítanák.
Számos közgazdász és maga az IMF is készített olyan számításokat, amelyek szerint az IMF 200-300 milliárd dollár értékű SDR-t bocsáthatna ki évente. Ezzel a globális valuta kibocsátásának kedvező pénzügyi hatása (szeniorázs) minden országra kiterjedne. Ez a kedvező hatás ma ugyanis csak a nemzetközileg használt nemzeti vagy regionális valutákat (különösen a dollárt és az eurót) kibocsátó országokra vonatkozik.
Az SDR aktívabb használata emellett a nemzetközi monetáris rendszert még függetlenebbé tenné az amerikai monetáris politikától. A globális monetáris rendszer egyik nagyobb problémája, hogy a világ fő tartalék valutájának kibocsátója, vagyis az Egyesült Államok szakpolitikai céljai nem mindig vannak összhangban a világ monetáris rendszerének teljes stabilitásával.
Bárhogy alakul azonban, a különböző nemzeti és regionális valuták továbbra is forgalomban lehetnek a növekvő SDR-tartalékok mellett.
Továbbá egy új IMF-csereegység lehetővé tenné a jegybankoknak, hogy egymás között váltsák SDR-tartalékaikat, ahogy az USA először javasolta az 1970-es években.
Az SDR-t emellett használni lehetne a magántranzakciókban és a nemzeti kötvények denominálására is. Ahogy azonban az IMF rámutatott az igazgatótanácsának készített 2018-as jelentésében, ez a „piaci SDR” – amely igazi pénzegységgé válhat – nem szükségszerű a javasolt reformokhoz. Az sem szükségszerű, hogy az SDR-t az IMF-en kívüli elszámolási egységként használják.
Az IMF és az SDR idei évfordulói okot adnak az ünneplésre, és ideális lehetőséget is kínálnak az SDR valódi globális valutává alakítására, ami erősítené a nemzetközi monetáris rendszert. A politikai döntéshozóknak ki kellene használniuk ezt az alkalmat.
Copyright: Project Syndicate, 2019
