A járvány és a szankciók nem akadályozták az új paksi atomerőmű építését – jelentette ki újságíróknak a fővállalkozó anyavállalata, a Roszatom vezérigazgatója Nyevszkij Nemzetközi Környezetvédelmi Kongresszuson.

Fotó: Sefa Karacan / AFP
A TASZSZ szentpétervári híre szerint Alekszej Lihacsov azt is kifejtette, hogy az építkezés a Roszatom szakemberei részéről egy percre sem állt le. Hangsúlyozta, hogy
„az Európai Unióhoz fűződő kapcsolatunktól függetlenül ez a projekt rendkívül fontos számunkra. Kétségtelen, hogy ez volt, van és lesz az egyik fő prioritásunk, és ez válasz arra a figyelemre és támogatásra, amelyet a magyar vezetés tanúsít. Az építkezés a járvány és a szankciók ellenére egy percre sem állt le.”
Kitért arra, hogy a magyar partnerek még gyorsabban szeretnék előrevinni a projektet annak érekében, hogy az évtized végére az ország megkapja az első blokkot. Ez azonban bizonyos szervezési és jogi erőfeszítéseket igényel. „Mindent megteszünk, hogy ne hagyjuk cserben kollégáinkat” – mondta.
A Világgazdaság ma beszámolt, hogy a beruházás gyorsítópályára került, miután Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közlése szerint az Európai Bizottság jóváhagyta a kilenc éve kötött szerződések módosítását.