Filléres különbségek a legmagasabb benzinárak között
Literenként 647 forint volt a normál benzin legmagasabb „normál”, azaz nem autópályás felárral kiegészített ára egy olyan, nagy forgalmú hazai város, Érd tíz kilométeres vonzáskörzetében, amelynek 68 töltőállomással működő üzemanyagpiaca többé-kevésbé hasonlíthat az ország egészééhez is.

Fotó: Mirkó István
A 647 forint is mindössze egyetlen Mol-töltőállomás neve mellett olvasható a Holtankoljak kedd dél körüli adatai között. (A szerdától érvényes árakat itt közölte a Világgazdaság.) Ennél a kútnál a Shell és az OMV egyaránt 646,9 forintos árral, vagyis kerek 10 fillérrel alacsonyabb árral dolgozott.
- Ez egyrészt azért érdekes, mert jól mutatja, hogy mindkét utóbbi társaságnak fontos, hogy alatta maradjon a Mol 647 forintjának, holott valójában drágábbak a Molnál, amely döntően „csak” 646 forintot kér a benzinért, literenként 90 fillérrel kevesebbet, mint az osztrák, illetve a brit-holland társaság.
- Másrészt azért, mert kiviláglik belőle, hogy a piacon továbbra is nagy annak a lélektani szerepe, hogy az adott ár kicsivel maradjon alatta a kerekített értékeknek, még akkor is, ha az – mint jelen esetben – csak egy forint.
- Harmadrészt azért, mert – vélhetőleg az ár rendkívül magas szintje miatt – az élmezőny forgalmazói nem kockáztatják meg, hogy több forinttal is a fő riválisok fölé menjenek, de azokhoz képest engedni sem hajlandók érdemben, csak filléreket.
Vagyis akkor sem marad sokkal több pénz az autós zsebében, ha nem a Shellnél vagy az OMV-nél, hanem a Molnál, illetve az Orlennél tankol. Ezek 646 forintos egységáránál, az első párosé az említett 90 fillérrel, azaz 14 ezrelékkel magasabb.
A különbség 50 liter benzinre vetítve 45 forint.
Ennyiért nyilván nem érdemes elautózni egy távolabbi kúthoz, a választás mögött más előnyök (kedvezmények, kényelmi szolgáltatások, megközelíthetőség) állhatnak, vagy az előbbiek márkahűséggé átlényegült hatása.
A Mol és az Orlen „kéz a kézben” árképzése már a Világgazdasági legutóbbi összehasonlításakor kiviláglott. A lengyelországi társaság tavaly a Norm Benzinkút Kft.-vel és a Mollal kötött megállapodás alapján jutott 79 hazai töltőállomáshoz, és szerez még 64-et jövőre. Mostani árai alapján úgy tűnik, hogy bevált számára a magyar piacra való belépésekor kijelölt árpolitika: a legnagyobbak közé pozicionálta magát, de nem a reflektorfénybe.

Olcsó kútból kevés van
E négy társaság azért is fontos, mert ezek ellenőriznek az Érd környéki 68 benzinkútból (ezek között már van budapesti is) 47-et, vagyis az egységeik mindenkinek jobban útba esnek, mint a kisebb, olcsóbb riválisok. Az Aviánál például hiába 639,9 forint a benzin egységára – ez már 6-7 forintos különbség –, ha a cég két helyi kútjából csak egynél szerepelt ár a portál oldalán. Még vonzóbb az Auchan 629 forintos ára (három kúton), de ebből is csak három van, és tovább kell értük gurulni a bevásárlóközponthoz. Igaz, ott a hétvégén árengedmény is élvezhető.
A többségében kisvállalkozáshoz tartozó, úgynevezett fehér kutaknál 620 és 642 forint mozgott az ár, ám az öt fehérből is csak három árult benzint a vizsgált időszakban. A fehéreknél is kevesebbet, mindössze 613 forintot kért az Oil egyetlen, helyi töltőállomása.
Az autópálya mentén levő kutak üzemeltetőinek jellemzően vastagabban fog a ceruzájuk. Az Orlen most két ilyen Érd környéki töltőállomáson is elkér 699 forintot egy liter benzinért, de a Mol is kiszámláz 696 forintot. Ez esetben a két listavezető az olcsóbb: az OMV autópályás ára 683,9 forint volt, a Shellé 677,9 forint. Persze, ez esetben sem a forgalmazók mohóságáról vagy éppen önmérsékletről van szó, mindössze arról, hogy az autópálya melletti kutak sem vehetők egy kalap alá. Van, amelyik piaci szempontból jobb helyen van, míg a másik kevésbé szerencsés.


