A francia luxusipar extravagáns világában a nagy márkák inkább megsemmisítik az el nem adott készleteiket, mint hogy a nagy értékű termékeket leértékeljék
– legalábbis egészen a közelmúltig ez volt a bevett gyakorlat. Manapság azonban már jó esetben nem a szemétlerakókban végzik a vevők által a polcokon hagyott kabátok, ruhák vagy cipők, miután a körforgásos gazdaság előmozdítása érdekében 2020-ban Franciaországban is életbe lépett az új hulladékgazdálkodási törvény, amely megtiltotta számos el nem adott termék megsemmisítését vagy szemétlerakókba szállítását, illetve az egyszer használatos műanyagok használatát is. Idén januártól újabb termékkörökkel bővült a lista, vagyis az év elejétől tilos többek között az eladatlan elektronikai eszközök, ruhák, cipők, bútorok, higiéniai termékek, könyvek megsemmisítése.
Érdemes megnézni, hogy milyen hatással van mindez a ruházati iparra, miről is van szó pontosan, amikor el nem adott áruk pazarló kezeléséről beszélünk.
Sokatmondó adat, hogy évente csaknem 32 kilogramm ruházati terméket dob ki egy átlagos francia fogyasztó.
Mintegy 13 millió tonna textilhulladék keletkezik minden évben, ennek becslések szerint a 95 százaléka újrahasznosítható lenne.
A Textile Exchange, egy környezetvédelem mellett elkötelezett nonprofit szervezet 2020-as tanulmánya szerint a globális szálasanyag- (a textilipar nyersanyaga) gyártás az utóbbi két évtizedben megduplázódott, és 2019-re elérte a 111 millió tonnát, és becslések szerint – bár ezeket még a Covid–19-járvány kitörése előtt tettek közzé – 2030-ra elérheti a 146 millió tonnát.
A divatiparnak tehát alaposan feladja a leckét az alkalmazkodás az új előírásokhoz. A szektor – ahol évtizedekig az volt a gyakorlat, hogy megsemmisítették az eladatlan termékeket, ahelyett, hogy olcsóbban kínálták volna eladásra – az egyik fő okozója annak, hogy évente mintegy 650 millió eurónyi új fogyasztói terméket semmisítenek meg Franciaországban, és még ennél is nagyobb értékű eladatlan áru landol a szeméttelepeken.
A nagy luxusházaknak tehát nincs más választásuk, mint előrelátóbban kezelni az árukészleteiket, leszállított áron értékesíteni, eladományozni vagy újrahasznosítani a megmaradt termékeket.
Nagy port kavart, amikor a brit Burberry cég 28 millió angol fontnyi eladatlan árut semmisített meg 2017-ben – ez nagyjából 20 ezer darabot jelent a márka ikonikus felöltőjéből. Miután a hír napvilágra került, a vállalat hamarosan bejelentette, hogy 2019-től felhagy ezzel a gyakorlattal.
Nem könnyíti meg ugyanakkor a luxuscégek dolgát, hogy esetükben a megmaradt áru árának csökkentése nem igazán opció, mivel ezzel éppen ezeknek a termékeknek az elit státusza válik kétségessé.
Minél alacsonyabb az ár, annál kisebb a vevők hajlandósága arra, hogy megvegyék az adott árut
– világít rá a szektor sajátosságára Julie El Ghouzzi, a Cultz francia tanácsadó cég munkatársa az AFP cikke szerint.
Lassan azonban változnak a dolgok, a nagy luxusházak egyre több figyelmet fordítanak – már csak kényszerűségből is – a témára. „Változóban a gondolkodásmód, már nem az a társadalom vagyunk, amelyik díjazza a féktelen termelést” – vélekedik Arnaud Cadart, egy párizsi befektetéseket kezelő cég, a Flornoy & Associates portfóliómenedzsere.
Az árukészlet finomhangolása során a nagy luxusmárkák a modern technológia vívmányait is segítségül hívják, a Gucci, az Yves Saint Laurent és a Balenciaga márkát birtokló Kering SA például a mesterséges intelligencia használatával kezeli hatékonyabban a készleteit.
A luxuscégek üzleti modellje alkalmazkodik az igényekhez, egyre kevesebb árut tartanak készleten, állítja az egyik fő versenytárs, az LVMH Moet Hennessy Louis Vuitton SE
– többek között náluk van a Dior, a Louis Vuitton és a Celine – fejlesztési igazgatója, Helene Valade. Szerinte azonban kétségtelen, hogy az új előírásoknak való megfelelés miatt a cégeknek még többet kell megtudniuk vásárlóik fogyasztói szokásairól és igényeiről.
Ha a gondosabb előretervezés ellenére felhalmozódik az áru, az egyik lehetőség az, hogy a munkatársaknak adják el kedvezményes áron. Ez masszív vevőkört jelent, hiszen az LVMH-nál 150 ezren, a Keringnél 38 ezren, a Hermesnél pedig több mint 16 ezren dolgoznak.
Egy másik lehetőség az adományozás: az LVMH például egy olyan alapítvánnyal áll kapcsolatban, amely azoknak az álláskeresését segíti megfelelő öltözékekkel, akik amúgy nem tehetnék meg, hogy jól öltözötten jelenjenek meg egy állásinterjún.
De már a tervezés során is lehetőség van a felesleg csökkentésére: egyre elterjedtebb, hogy a dizájnerek maradék vagy kidobásra ítélt textíliákból állítják elő az új ruhadarabokat. Vagyis az újrahasznosítás, a recycling mellett megjelent az upcycling is, azaz a hulladékként kezelt anyagból értéknövelt terméket alkotnak. Míg korábban megkeresték a megfelelő anyagot ötleteik megvalósításához, most a tervezők inkább a már meglévő anyagokhoz igazítják a terveiket. A Hermes például nemrégiben közölte, hogy 2020-ban 39 ezer upcycling eljárással készült terméket értékesítettek.
