Ingyenes készpénzfelvétel az ATM-ekből: óriási változás jön, ilyen még nem volt Magyarországon – már a jövő héten végleg eldől
A Magyar Bankszövetség tiltakozása ellenére zöld utat adott a törvényalkotási bizottság annak, hogy 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelkedjen a havonta ATM-ekből ingyenesen felvehető készpénzösszeg felső határa. Ezzel már csak a jövő heti országgyűlési zárszavazás van hátra, és egy bő évtized után duplájára emelkedhet a limit – írta meg a hvg.hu.

Emelnek és újítanak az ATM-es készpénzfelvétel esetében
A gazdasági bizottság által jegyzett javaslat indoklása, hogy 12 év után „indokolt az automata bankjegykiadó gépből történő ingyenes készpénzfelvételi lehetőség” összeghatárát százötvenezerről háromszázezer forintra emelni, amit továbbra is havonta legfeljebb két részletben vehetnek fel a számlatulajdonosok.
Újdonság, hogy a lehetőséget a hitelkeret terhére történő készpénzfelvételre is kiterjesztették.
Korábban a Magyar Bankszövetség azt közölte, hogy inkább a tranzakciós illetéket kellene csökkenteni, mert amíg fennáll ez a 0,9 százalékos, minden ATM-es pénzfelvételt terhelő adó, addig a tervezett intézkedés csak a banki elvonások emelésének egy újabb módjaként értelmezhető.
A döntés bizottsági hátszéllel indul
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Parlament Gazdasági Bizottsága jóváhagyta azt a módosítást, amely 2026. január 1-jétől 300 ezer forintra emeli a bankautomatákból havonta díjmentesen felvehető készpénz összegét. A Biztos Döntés értékelése szerint a változtatás több mint 1,3 millió nyugdíjast érinthet, akik bankszámlára kapják az ellátásukat.
Mi változik, és mi marad a régiben?
A tervezet kizárólag az összeghatár emeléséről szól, a felvétel módja nem módosul. Továbbra is
- két részletben lehet felvenni a teljes havi keretet,
- bármely magyarországi forint-ATM használható díjmentesen,
- banktól függetlenül érvényes a kedvezmény.
Ez különösen azokon a településeken jelent könnyebbséget, ahol korlátozott a banki jelenlét.
Egyre több településen lehet készpénzt felvenni
A jogszabályi háttérhez kapcsolódóan jelentős ATM-telepítés zajlik. A tervek szerint:
- 2025 végéig minden 1000 fő feletti településen,
- 2026 végéig pedig minden legalább 500 lakosú településen
működnie kell bankjegykiadó automatának. Így a díjmentes készpénzfelvétel egyre több helyen lesz elérhető.


