Zuhannak a Mattel játékgyártó eladásai. A kaliforniai székhelyű cég közlése szerint az idei második negyedévben 12 százalékkal kevesebb játékot adtak el, mint az előző adatközléskor. A cég azt is bejelentette, hogy a játékágazat visszaesésével még inkább ráfekszenek a filmes divízióra.

BARBIE (2023)
Fotó: Warner Bros. Pictures / AFP

A Mattel játékgyártó hatalmas sikert ért el a július 20-án debütált Barbie-filmmel. Az ikonikus gyerekjáték moziváltozata 

a premier hétvégéjén minden várakozást felülmúlóan, 155 millió dollárt termelt a pénztáraknál. 

A Barbie-film a megjelenése utáni egy hétben 214 milliót szedett össze – írta meg a BBC.

Ezzel az eredménnyel a Margot Robbie főszereplésével készült film 2023 legnagyobb premierje lett. 

A Barbie a Mario animációs filmet taszította le a trónról. A film annyi rekordot megdöntött, hogy felsorolni is nehéz lenne, a teljesség igénye nélkül meg lehet említeni a női rendezővel készült filmek legjobb nyitányát, a legmagasabb premierszámokat egy nem folytatás filmtől vagy a legnagyobb nyitó bevételt egy olyan filmtől, aminek nincs IMAX-verziója.

Barbie francia botrányt kavar: igen pikáns célzást tartalmaz a plakát – hatalmas baki vagy gerillamarketing?

Kiborította Franciaországot Greta Gerwig filmjének a plakátja. A Barbie promóciós poszterein két ártalmatlan mondat szerepel, aminek a francia szlengben van egy másik, meglehetősen obszcén jelentése is. Ha egy francia nem tudná, hogy miről is szól a Margot Robbie és Ryan Gosling főszereplésével készülő alkotás, azt is gondolhatná a plakát alapján, hogy egy pornófilmről van szó.

Mivel a Barbie-film letarolta a világot, a Mattel joggal vélheti úgy, hogy a nagy pénz a filmekben van és nem a játékokban. Barbara Millicent Roberts filmjét (ez a Barbie-baba hivatalos teljes neve) a játékgyártó olyan adaptációi követik a következő években, mint a Hot Wheels és a Polly Pocket. A Barbie premierje előtt a gyártó olyan információkat szivárogatott ki, hogy a játék baba sikerétől függően 45 új filmbe is belefoghatnak a portfóliójukban szereplő játékok alapján.

Ez egy mérföldkő a Mattel számára, ami megmutatja, hogy mekkora értéke van a szellemi tulajdonunknak

 – mondta Ynon Kriez, a cég vezérigazgatója.

Kriez szerint a Mattel most a Marvel nyomába lép, és egy a képregényfilmekhez hasonló moziverzumot építenek fel a játékaikra.

A szemkápráztató számok mellett a játékgyártó rosszabb híreket is közölt. Szerdán derült ki, hogy a cég operatív igazgatója, Richard Dickson, aki nagy szerepet vállalt a Barbie-márka feltámasztásában, távozik a vállalattól. Dickson a Gap amerikai ruhamárkánál folytatja a pályafutását vezérigazgatóként.