Visszahozza Sacha Baron Cohen brit színész az 1990-es években híressé vált Ali G nevű karakterét, amelynek feltűnése heves indulatokat váltott ki világszerte. A Variety úgy értesült, hogy a komikus egy standupturnén dolgozik, amelyben a közismert karakter is feltűnik.
Egy Baron Cohenhez közeli forrás tagadta, hogy újabb Ali G-film készülne – Ali G Indahouse címmel 2002-ben mutatták be a karakter főszereplősével készült filmet –,
illetve hozzátette, hogy a brit színész az író- és színésszakszervezet tagjaként ilyet nem is tehetne, amíg tart a hollywoodi író- és színészsztrájk.
A Variety hozzáteszi, hogy 2021-ben egy sidney-i fellépésen Baron Cohen már visszahozta a karaktert. Ali G idén ünnepli debütálásának 25. évfordulóját. Baron Cohen 1998-ban tűnt fel először az együgyű rapper karakterében a The 11 O’Clock Show című brit tévéműsorban, ahol politikusokkal, tudósokkal és más közszereplőkkel készített álinterjúkat, például Donald Trumppal is.
Az ezredforduló után saját sorozatot kapott (Da Ali G Show), amelyben bevezette Borat kazahsztáni riporter, illetve Bruno, a homoszexuális osztrák riporter figuráját is. A sorozat három évadon át ment, végül az utóbbi két karakter is megkapta a saját spinoff filmjét. 2020-ban a Borat karakterét egy második játékfilm erejéig is visszahozták.