BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mégis bíróság elé állhat Alec Baldwin emberölés gyanúja miatt

Alec Baldwin még egy 2021-es forgatáson lőtte le egyik munkatársát, állítása szerint véletlenül. Az ellene felhozott vádakat 2023-ban egyszer már ejtették, most viszont új információ merült fel az üggyel kapcsolatban és kiújították a nyomozást.

Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt ismét vádat emeltek Alec Baldwin színész-rendező ellen egy 2021. októberi filmforgatáson történt haláleset miatt. A színész elleni újabb büntetőeljárásról Új-Mexikó állam vádesküdtszéke döntött Santa Fe-ben a különleges ügyészek kezdeményezésére, akik egy új fegyverszakértői vizsgálat eredménye nyomán újították meg a vizsgálatot.

SUPERCELL (2023)
Fotó: Collection ChristopheL via AFP

Alec Baldwin ellen tavaly áprilisban egyszer már ejtették a gondatlan emberölés vádját. Akkoriban a fegyverszakértői vizsgálat alapján megalapozottnak látták a művész magyarázatát, miszerint nem volt köze ahhoz, hogy a Rust című western forgatásán éles lőszerrel töltött pisztoly elsült és Halyna Hutchins operatőr halálát okozta.

Az újabb vád lőfegyver hanyag kezeléséről, és a szükséges óvatosság hiányáról szól.

Az ügyészség arra is hivatkozik, hogy egy új fegyverszakértői vizsgálat kizárta, hogy a tragédiát okozó kelléktárgy anélkül elsülhetett, hogy valaki meghúzta volna ravaszát. Alec Baldwin az eredeti nyomozás során, és több interjúban is azt állította, hogy ugyan hátra húzta a fegyver kakasát, ám a pisztoly anélkül működésbe lépett, hogy a ravaszt meghúzta volna.

A Rust című film forgatását mintegy másfél év szünet után tavaly áprilisban indították újra új helyszínen, Montana államban.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.