Félmilliárd lakosú Kínát vizionálnak az évszázad végére az ausztráliai Victoria Egyetem és a Sanghaji Társadalomtudományi Akadémia kutatói. Nem újdonság az 1,4 milliárd lakosú Kínában a társadalom elöregedésétől való félelem, ám a friss modellek a korábbinál is drámaibb, lényegében visszafordíthatatlan demográfiai katasztrófát jeleznek.  

Three,Generation,Happy,Asian,Family,Sitting,On,Grass,Taking,A
Fotó: Shutterstock

Kína termékenységi rátája megközelíti az egy szülést minden nőre, ami kevesebb, mint a fele annak a 2,1-es helyettesítési aránynak, amely stabilan tartja a népességet, de elmarad a fejlett országok 1,4-es rátájától is. Míg az 1970-es évek végén a termékenységi ráta még 3 körül mozgott. Abban az időben Kína éppen kilábalt a kulturális forradalom káoszából, s gazdasági reformokba kezdett. Az ország akkori vezetője, Teng Hsziao-ping megijedt, amikor tudósok egy csoportja azt mondta, 

ha nem kezdik el korlátozni a gyermekszületéseket, Kínának száz éven belül több mint négymilliárd szája lesz.

Az elmúlt évtizedek egy gyerekes családmodelljét Song Jiannak köszönheti Kína. A műholdak és rakéták tervezésén dolgozó  matematikus Moszkvában tanult, ahol irányításelméletből és hadtudományból diplomázott. A kulturális forradalmat a Góbi-sivatagban egy rakétabázison vészelte át. A demográfiai modellezéshez egy holland matematikustól, Geert Jan Olsdertől kapta az ötletet. Vele egy tudományos konferencián ismerkedett meg. 

A politikusokat, persze, nem érdekelték a matematikai modellek, de azt megértette a pártvezetés, hogy 

a túlnépesedés akadályozza Kínát abban, hogy gazdag és modern országgá váljon.  

 

Song modellje ott hibázott, hogy nem vette figyelembe a társadalmi változásokat és az emberi viselkedés módosulását. Például a gazdasági reformok nyomán a falusi népesség városokba áramlását. Ma már a demográfusok azt mondják, hogy a kínai termékenységi ráta kormányzati beavatkozás nélkül is süllyedt volna, pusztán a hosszabb élettartam és a növekvő életszínvonal eredményeként.

Az egy gyerekes modell túlságosan felgyorsította ezt a folyamatot, mert 

figyelmen kívül hagyta a kínai családok hagyományos fiú preferenciáját. 

Ha csak egy gyereke lehet a szülőknek, akkor semmiképpen sem akarnak lányt. Ezért drasztikusan lecsökkent a szülőképes korú nők aránya, ráadásul, a társadalmi változások nyomán, egyre kevésbé és egyre később vállalnak gyermeket. Magyarán nincs kivel családpolitikát váltani. Ahogy Susan Greenhalgh, a Harvard Egyetem antropológusa fogalmazott:  

az egy gyermekes politika idején felnőtt nők jól képzettek, hozzáértők és függetlenek, nem fognak könnyen  visszatérni a családhoz, hogy háziasszonyok legyenek. 

A világjárvány előtt még arra számítottak az elemzők, hogy a kínai gazdaság egy évtizeden belül kielőzheti az Egyesült Államokat, mostanra annyi strukturális problémák láttak napvilágot, hogy a formálódó konszenzus szerint talán sosem kerül sor a kínai előzésre. Többek közt, mert Kína elöregszik, mielőtt még meggazdagodhatna.