Extra

Meghalt a Super Size Me című film alkotója

Rákbetegség szövődményeiben halt meg Morgan Spurlock filmrendező, aki Super Size Me című dokumentumfilmjében megörökítette, hogy egy hónapon keresztül kizárólag a McDonald’s által kínált ételeket ette.

Ötvenhárom éves korában meghalt Morgan Spurlock dokumentumfilm-rendező, aki egy teljes hónapon át csak a McDonald’s éttermeiben evett a Super Size Me című filmjében – jelentette be pénteken az alkotó családja a Business Insider szerint.

Turner’s Upfront 2017 Red Carpet arrival
Fotó: AFP

A Super Size Me egy 2004-es amerikai dokumentumfilm, amely a rendszeres gyorséttermi étkezés veszélyeire hívta fel a figyelmet. Morgan Spurlock, a film rendezője, egyben főszereplője 30 napig kizárólag a McDonald’s által forgalmazott élelmiszereket fogyasztotta. A film alkotója a következő szabályokat tűzte ki magának:

  • mindennap megeszik három McDonald’s-menüt (reggelire, ebédre és vacsorára),
  • egy hónapon keresztül minden, a gyorsétterem által kínált ételt legalább egyszer kipróbál, 
  • csak a franchise kínálatában szereplő ételeket fogyaszthatja (ásványvizet is),
  • amikor felajánlják a legnagyobb adagot (super size) az ételből, akkor azt kell választania, 
  • naponta körülbelül egy átlagos amerikai (körülbelül 5000 lépés) testmozgását végezheti el.

Spurlock a kísérlet után több mint tizenegy kilót hízott, testtömege 13 százalékkal, koleszterinszintje az egészséges érték 230 százalékára emelkedett, hangulatingadozások és szexuális teljesítőképtelenség gyötörte, elzsírosodott a mája. A harminc napig tartó kísérlet után után 14 hónapig tartott, míg vissza tudta nyerni kiinduló testsúlyát. Spurlock egyik napról a másikra hírnevet szerzett a független filmes világban – Oscar-díjra jelölték, megnyerte a Sundance Filmfesztivál legjobb dokumentumfilmnek járó díját  – a film megjelenése után hat héttel a McDonald’s beszüntette a super size adagok gyártását.

2017 végén, a #MeToo mozgalom csúcspontján Spurlock a Twitteren azt írta: Része vagyok a problémának. Ez a bejegyzés egy levélhez kapcsolódott, amelyben Spurlock bevallotta, hogy a múltjában több szexuális visszaélést is elkövetett. A tweet után néhány napon belül a YouTube felmondta a megállapodást a Super Size Me 2 kiadásáról, amelyben Spurlock a Big Chickenre és a népszerű csirkés szendvics üzletének sötét oldalára összpontosított.

 

Morgan Spurlock film dokumentumfilm
Kapcsolódó cikkek