BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megtörte a csendet a verőcei hajóbaleset egyik áldozatának édesanyja

Két hajó ütközött össze Verőcénél. A balesetben ketten meghaltak. Egy nő elmondása szerint az egyik áldozat a lánya volt.

Korábban a Világgazdaság is megírta, hogy összeütközött egy szállodahajó és egy másik hajó szombaton éjjel Verőcénél a Dunán. Előzetes jelentések szerint ketten meghaltak, öten pedig eltűntek a baleset következtében, hétfőn pedig segítségnyújtás elmulasztása miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát

Megszólalt a verőcei hajóbaleset egyik áldozatának édesanyja / Fotó: Lakatos Péter

Köszönjük a keresést, sajnos az én gyermekem volt az egyik áldozat, akit megtaláltak

– írta a Budapesti Rendőr-főkapitányság Facebook-oldalára a tragédiában érintett család, B. Boglárka édesanyja. A Magyar Nemzet szemléje szerint a gyászoló nő a BRFK azon bejegyzése alá írt, ahol a rendőrség arról tájékoztatott, a motorcsónak kiemelése megtörtént, ám a baleset részleteinek feltárásához még időre van szükség. 

Eddig 25 tanút hallgattak ki, köztük a szállodahajó személyzetének tagjait, az utasokat és külső tanúkat is. A motorcsónak eltűnt utasai után folytatódott a kutatás, a szakértők szerint már csak áldozatokat keresnek a mentőcsapatok. A rendőrség korábban a hajóbalesetről azt közölte, a szállodahajónak ütköző motorcsónakban nyolcan utaztak, közülük egy férfi kijutott a partra, két embernek a holttestét találták meg, öt embert jelenleg is keresnek. A motorcsónak típusából arra lehet következtetni, hogy nagy sebességre volt képes a hobbihajó, a roncsokból ítélve pedig gyaníthatóan nagy sebességgel is ütközött. 

Kiderült, honnan jött a Verőcénél ütköző szállodahajó – tart a szemle Komáromban

Kiderült, hogy melyik országból származik a balesetben részt vevő szállodahajó. Komáromban megállították és vizsgálják a svájci illetőségű szállodahajót, amellyel a motorcsónak ütközhetett.

 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.