
Ezeket a szerencsejátékokat vadásszák a magyarok karácsonykor – toplista az év végi nyereményekről
Az év többi hetéhez képest a 2023-as adatok alapján ebben az időszakban a sorsjegyek árbevétele átlagosan mintegy negyedével szokott megemelkedni – közölte a Világgazdasággal a Szerencsejáték Zrt.

Általánosságban elmondható, hogy a játékosok szívesen kipróbálják az új sorsjegyeket a megjelenéskor. Ezt tapasztalták például a legutóbbi, vagyis a Kis- és Nagykarácsony sorsjegy indulásakor is. A termék megvásárlásával egy jó célt is támogatnak a játékosok, mivel a sorsjegy bevételének egy részéből befogadó játszótereket épít a nemzeti lottótársaság. Az elmúlt hét évben 33 ilyen játszótér épült, ahol az ép és a fogyatékossággal élő gyerekek együtt tudnak játszani.
A vállalat hangsúlyozta, hogy a felelős játékszervezés kiemelt tevékenység számukra: igyekeznek megóvni játékosaikat a túlzásba vitt szerencsejáték káros következményeitől és a felnövekvő új generációt a függőség kialakulásától. Ennek szellemében például
- 18 év alattiak számára szerencsejátékot nem értékesítenek,
- és kiskorúakat sem céloznak meg reklámtevékenységükkel.
A játékosok között vannak babonásak és az ünnepek is népszerűek
A céget a lottózási szokásokról is kérdeztük: mint mondták, ennek nagy hagyománya van Magyarországon. Az emberek 98 százaléka ismeri az ötös lottót. Sokan állandó számokat írnak be, és hétről hétre meg is játsszák ezeket. De vannak természetesen olyan játékosok is, akik ritkábban ikszelnek, és mindig valamilyen eseményhez kötik azt.
Ilyen például a péntek 13. vagy a karácsony, esetleg az év vége.
A legnagyobb év végi nyeremények kapcsán megtudtuk, hogy
- 2020. december 19-én egy szerencsés nyertes 3,9 milliárd forintot nyert az ötös lottón,
- de volt olyan játékos is, aki az év utolsó napjaiban nyert, egészen pontosan 2017. december 30-án, és több mint 687 millió forintot vihetett haza.
- Örülhetett az évkezdésnek az a játékos is, aki 2010-ben január elsején nyert több mint 874 millió forintot a lottón.
- A hatos lottó is nagy népszerűségnek örvend, ennél a játéknál 2021-ben a karácsonyi ünnepek alatt december 26-án nyert egy szerencsés játékos 3,2 milliárd forintot.
- Az Eurojackpoton nem is olyan rég, két éve volt egy olyan magyar telitalálatos szelvény, amely az ünnepek előtt, az adventi időszakban hozott 75 millió eurót (31,1 milliárd forint) a tulajdonosának.
Azt is megtudtuk, hogy a Szerencsejáték Zrt. is alkalmazkodik az ünnepi időszakhoz a lottózói nyitvatartásával és a sorsolásokkal. A saját üzemeltetésű lottózók december 24-én 12.00 óráig tartanak nyitva, december 27-én pedig a szokásos nyitvatartási időben várják majd a játékosokat.
Itt a toplista, ekkora összegeket hagytak bent lottónyertesekFriss hír, hogy jelentkezett közel kétmilliárdos nyereményéért a hatos lottó nagynyertese, akinek már csak 12 napja volt átvenni a nyereményét. Arról kérdeztük a Szerencsejáték Zrt.-t, mit érdemes tenni, nehogy pórul járjunk, illetve mekkora összegeket hagytak már bent a cégnél, valamint megtudtuk azt is, mi történik ezzel a pénzzel. |