Pápaválasztás: felszerelték a Sixtus-kápolnából kivezető kéményt
Felszerelték a Sixtus-kápolnából kivezető kéményt, amely Ferenc pápa utódjának megválasztását jelzi. A fotósok ma reggel megörökítették, amint a munkások épp felszerelik a kéményt a szerdán kezdődő konklávé előtt.

A múzeum kulcsmestere hétfőn bezárta a látogatók előtt a kápolnát, amelyet negyven szakember készít elő az egyházi gyűlésre. Többek között villanyszerelők, asztalosok, ácsok és lakatosok dolgoznak a kápolnában, hogy gondtalanul megkezdődhessen a konklávé.
Húsvéthétfőn hunyt el a pápa
Mint ismert, húsvéthétfőn meghalt Ferenc pápa. A katolikus egyházfő hosszas betegség után, 88 éves korában tért haza teremtőjéhez. A pápa halála hirtelen következett be, az oka pedig agyvérzés volt, ami nem állt közvetlen összefüggésben a már ismert légzőszervi megbetegedéseivel.
Temetésére múlt héten került sor a Vatikánban. A Szent Péter téren megtartott temetési szertartást Giovanni Battista Re olasz bíboros vezette, és Ferenc pápát – végakarata szerint – a Santa Maria Maggiore-bazilikában helyezték örök nyugalomra.
Közben a világ már azt találgatja, ki lesz az új pápa. A pápaválasztás döntése nem csupán a világ 1,4 milliárd katolikusának következő földi vezetőjét jelöli ki, hanem meghatározza a katolikus egyház jövőbeni irányát is. Óriási kérdés, hogy vajon az új pápa folytatja Ferenc progresszív reformjait, vagy pedig a bíborosok visszatérnek a teológiai konzervativizmushoz.
Így zajlik a konklávé
Az új pápa megválasztása szigorú protokoll szerint zajlik, a bíborosok kétharmados többsége kell az eredményes voksoláshoz. A május 7-én kezdődő konklávén 135 bíboros vesz majd részt, mindannyian 80 év alattiak, és a világ különböző részeiről érkeznek.
Ha a szavazáson nem jön létre a minősített többség, a szavazólapokat elégetik, és a Sixtus-kápolna kéményéből megjelenő fekete füst jelzi a világnak, hogy folytatódik a konklávé. Ellenben a fehér füst azt jelenti, hogy megválasztották az új pápát.
A legutóbbi konklávék 2005-ben és 2013-ban mindössze két nap alatt lezajlottak. A mostani választási folyamat időtartamát azonban előre nehéz megjósolni, mivel számos tényező befolyásolhatja a döntéshozatalt. Érdemes megemlíteni, hogy a legesélyesebb jelöltek között van Erdő Péter magyar bíboros is.
Megsemmisítik Ferenc pápa közel kétszázmillió forintot érő gyűrűjét
Összetörik Ferenc pápa ikonikus pecsétgyűrűjét, amelyet a katolikus egyház hagyományai szerint minden pápa megkap megválasztásakor. A katolikus egyház hagyományai szerint a gyűrűt különleges kalapáccsal semmisítik meg. Erre azért van szükség, hogy az ékszert a pápa halála után ne lehessen visszaélésekre felhasználni.


