20 ezren veszítették el állásukat novemberben - további 13 ezer közvetlen veszélyben!
„Az egy hónap alatti növekedés éppen a fejlettebb régiókban, illetve megyékben volt jelentősebb" - idézik Busch-t. "Ki szeretném emelni a nyugat-dunántúli régiót, ahol csaknem 12 százalékkal növekedett a nyilvántartott álláskeresők száma. Különösen érdekes Győr-Moson-Sopron megye, ott csaknem 19 százalékos volt a növekedés. Leginkább a külkereskedelmi megrendelések visszaesésével indokolták a csoportos létszámcsökkentést.”
A számítások szerint az esztendő végéig, a jövő év elejéig mintegy 13 ezer embernek szűnik meg a munkahelye. A minap a szociális miniszter azt mondta: gondolkodnak azon, hogy a bajba kerülő cégek elbocsátásra váró dolgozói előrehozott nyugdíjba mehessenek.
A szociális tárca javaslatai között a munkaidő csökkentése is szerepel, de ehhez néhány szabályt kell módosítani. A munkaidő-elszámolás rugalmas lenne, akár egy éves időtartamra is kiterjedhetne. Kormányzati elképzelés az is, hogy felgyorsítanák a nagy beruházásokat, amelyek munkahelyeket teremtenének.