A MÁK számláját értékesítik a Fundamenta ügynökei
A Gazdaságvédelmi akcióterv plusz egy pontjaként indult el a Magyar Állampapír Plusz lakossági állampapír – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter. Az új papír 5 éves futamidő alatt adómentes, könnyen elérhető megtakarítási forma, ami nemcsak a Magyar Államkincstáron és bankokon keresztül érhető el, hanem a Magyar Posta és a Fundamenta hálózatán keresztül is.
Varga Mihály szavai szerint a lakosságnak az új kötvény azért kedvező, mert jó alternatívát nyújt a banki hozamok és a felhalmozott készpénz helyett, likvid, kis összeggel elindítható, ráadásul biztos megtakarítási forma, mivel a magyar állam garanciája áll mögötte.
Az éves kamatok újra befektetésével sem kell foglalkozni, mivel automatikusan az eredeti kötvénysorozatba fekteti azt az állam.
Magyarországnak is kedvező az új állampapír, mivel a lakossági megtakarításokat segíti, kiegyensúlyozott államadósság-finanszírozást jelent – csökkenti a külső, illetve a devizaadósságot. A pénzügyminiszter bízik benne, hogy a következő napokban jelentős összegű jegyzés lesz.

Fotó: Móricz-Sabján Simon
Érdemi hozzáadott értéket adunk az új állampapírok forgalmazásában kétezer értékesítőnknek köszönhetően – mondta Tátrai Bernadett, a Fundamenta elnök-vezérigazgatója. A személyi bankár hálózat az emberek otthonába juttatja el az új megtakarítási lehetőséget. Az új piaci trend szerint bőven van tér a fejlődésre, miszerint párhuzamosan több megtakarítási formát keresnek az ügyfelek.
Az új állampapír hosszútávú, kiszámítható megtakarítási forma, ami elősegíti a lakosság tudatosságának fejlesztését, ugyanakkor nemcsak lakáscélra használhatják fel az ügyfelek. Tátrai Bernadett hozzátette: a Fundamenta a Magyar Államkincstár számlanyitását fogja közvetíteni, a bankokhoz hasonló jutalék mellett.


