A fővárosi háztartások a vizsgált évben több mint 48 ezer forintot költöttek gyógyszerre.
Koncsek Rita
2020.01.27, 11:00
Megosztom a cikket
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai szerint a gyógyszerek bruttó 501,5 milliárd forintos forgalmából 374,2 milliárd forintot fizetett ki támogatásként az egészségbiztosító 2018-ban.
A betegek a vényköteles gyógyszerek árának átlagosan a 25,4 százalékát térítették meg – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal Egészségügyi évkönyvéből.
Egy évvel korábban még 477 milliárd forintos volt a gyógyszerkassza, és 352 milliárdra rúgott a NEAK-tól származó támogatás, amelynek az aránya egy év alatt 71,1 százalékról 71,9 szálakra nőtt.
Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Az egy lakosra jutó országos gyógyszerforgalom 2018-ban átlagosan valamivel több, mint 13 ezer forintot tett ki.
Ezen belül a budapesti érték kicsivel meghaladta a 13,5 ezer forintot, a dél-alföldi átlag 14,2 ezer, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei pedig 11,3 ezer forint volt. A betegek a fővárosban átlagosan 14, Vas megyében 16, Békésben és Tolna megyében majdnem 18 vényköteles gyógyszert váltottak ki.
A fővárosi háztartások a vizsgált évben több mint 48 ezer forintot költöttek gyógyszerre, gyógyárura és gyógyászati segédeszközre, míg az Alföldön élők kiadásai több mint tízezer forinttal kevesebbet, 36-37 ezer forintot tettek ki. A patikák száma mindössze néggyel csökkent, 2018-ban 2289-nek volt működési engedélye. Magyarországon egy gyógyszerészre 1755 lakos jut.
Az idén januárban 26 új gyógyszer kapott társadalombiztosítási (tb) támogatást. 2014 és 2020 között 1323 új gyógyszert fogadott be a tb, az érintett készítmények 118 terápiás területen használhatók.
Ezen belül 2014-ben 307 gyógyszerbefogadás történt, az azt követő években pedig rendre 300, 249, illetve 223. A 2017-ben fogadott készítmények közé tartozott a kétéves kor alatt adható agyhártyagyulladás elleni oltás is, amely 2017 januárjától kiemelt támogatással érhető el. 2018-ban 244 készítményt fogadott be a tb, ebből 29-et október közepétől.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.