BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Svédország lakatlan szigeteket osztogat – így lehet pályázni a nyereményjátékra

Elképesztő pályázattal rukkolt elő Svédország országimázs-ügynöksége. A Visit Sweden öt lakatlan sziget egyéves használati jogát osztja ki a pályázók között. Ha az ország turisztikai ügynökségének röviden megfogalmazza, hogy miért érdemel magánszigetet, akkor ön is a szerencsés nyertesek közé kerülhet. Sőt, a nyeremény tartalmaz egy két főre szóló retúr utazást Svédországba. A skandináv állam célja, hogy megoszthassa a természetben megélt szabadság és felelősség svéd szemléletét.

A Visit Sweden, azaz Svédország országimázs-ügynöksége nyereményjátékot vagy inkább pályázatot indított, amelynek keretében néhány szerencsés nyertes lakatlan szigethez juthat – vette észre az Euronews. A jelentkezőknek egy legfeljebb egyperces videóban kell elmondaniuk, miért érdemelnek saját szigetet – a nyertesek ugyan nem kapnak tulajdonjogot, de egy évig hivatalos gondnokként élvezhetik a természet nyugalmát.

Svédország turisztikai ügynöksége ennek a lakatlan szigetnek a használati jogát is kisorsolja a nyereményjátékban
Svédország turisztikai ügynöksége ennek a lakatlan szigetnek a használati jogát is kiosztja a nyereményjátékban / Fotó: Crazy Pictures / Visit Sweden

A skandináv ország turisztikai hivatala öt lakatlan szigetet ad használatba azért, hogy megoszthassa a természetben megélt szabadság és felelősség svéd szemléletét.

„Svédországnak több szigete van, mint a világ bármely más országának, pontosan 267 570 darab, és szeretnénk meghívni az embereket, hogy élvezzék a luxus talán legőszintébb formáját: a természet békéjét és nyugalmát a magánszigetükön” – írja honlapján a Visit Sweden.

Ugyan a kampány neve „A te svéd szigeted”, valójában a tulajdonjog nem száll át a svéd államtól a nyertesre.

A kiválasztott a sziget okleveles, hivatalos gondnoka lesz, és egy évig használhatja a területet. Az illető ez idő alatt sátrazhat, úszhat, meghívhatja a barátait, és időt tölthet a természetben, feltéve, hogy tekintettel van a helyi élővilágra és a környezetre.

Mivel Svédországban törvény garantálja a szabad természetjárás jogát, mások is meglátogathatják vagy akár áthaladhatnak a szigeten ez idő alatt.

A pályázatban öt sziget – Medbadan, Flisan, Storberget, Tjuvholmen és Marsten – vár gazdára, a nyeremény pedig két fő részére szóló oda-vissza utat is tartalmaz Svédországba.

Az utat azonban nem fedezik a szigetekre, így a nyerteseknek számolniuk kell kajak, SUP vagy csónak bérlésével.

A nyereményjátékba egy legfeljebb egyperces videóval lehet jelentkezni, amelyben el kell mondani, hogy a pályázó miért érdemli meg a szigetet. Az esélyek növelhetők, ha a pályázó a közösségi médiában is megosztja a videót a #YourSwedishIsland hashtaggel.

A jelentkezési határidő 2026. április 17., a legkreatívabb pályamunkákat zsűri választja ki, a nyerteseket pedig májusban hirdetik ki.

A pályázat minden 18 év feletti külföldi számára nyitott, leszámítva a milliárdosokat.

Felébredt a svéd kormány? Már nem ingyen osztogatják az állampolgárságot – keményebb feltételeket szabnak a bevándorlóknak, de lehet, hogy túl későn?

Az új rendszer már júniusban életbe lép, és különösen a bűnügyi múlttal rendelkezőket érinti keményen. Svédország újabb lépést tesz a bevándorlás szigorítása felé, és gyökeresen átalakítja az állampolgársági szabályokat.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.